admin Az életednek van egy titkos csúcsa, Mely rejtve őrzi boldogságod, Egy sziklafok, ahonnan Te az élet Töretlen teljességét látod, Hol imádkoznál hosszan, térdenállva, Mert onnan végtelen a panoráma. Az életednek van egy titkos csúcsa Köröskörül őserdő, ősbozót – Keresztül-kasul vágtató csapások, A sok hamistól nem látni a jót, Isten előre ment, a csúcson vár be … Olvass tovább
A nyár és a tél nagyon népszerű évszak a szépirodalomban is. Olyan kontrasztot képvisel, ami sok esetben több életeseményre is ráhúzható. Rendszeresen élnek is ezzel írók és költők egyaránt. A nyár gyakran az élettől duzzadó, a dinamikus, a szerelmes, a fiatalos emberi időszak motívumaihoz és költői képeihez tartozik, míg a tél gyakran az időskort, az … Olvass tovább
Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla,Lépcső, min felhalad valaki más,Ekevas, mely mélyen a földbe ás,Ám a kalász nem az ő érdeme.Legyek a szél, mely hordja a magot,De szirmát ki nem bontja a virágnak,S az emberek, mikor a mezőn járnak,A virágban hadd gyönyörködjenek.Legyek a kendő, mely könnyet töröl,Legyek a csend, mely … Olvass tovább
Szél pengéi szelik a rengeteg,fény-ittas, hidegen józan eget. Arany téboly: végsőt lobban a nyár:az árnyék végtelenbe hull és vége már. A kétértelmű láng kigyújtja mind,mi pusztul, él, játék s törvény szerint. Zöld volt, gyümölcsös nyár a félsziget:most sűrű árny, testtelen sziluett. Éhes sirály rikoltozza a kint:lankán, erdőn nincs rózsás labirint. Nagy ősz! Bomlott halotti dáridós … Olvass tovább
Előtted állok, Istenem,Koldus vagyok, a szívem árva,Hozzád a szókat nem lelem,Bús, dadogó koldus-imábaKönyörgök Hozzád csendesen. Uram, a szívem nem lelem,Vad zokogások árja von,Kiszakadt régen jobb felemÉs megőrjít a fájdalomHa nem foghatom meg kezed. Add, hogy mehessünk Teveled.Add, hogy mehessünk egyre mind,Az elhullottat felveszed,Csodás pázsitok álma int,S nem törd el a gyenge nádat. Engedd, hogy menjünk … Olvass tovább
1. Állsz ordítva az udvaron. De ki őrzi a titkokat? Körötted hó, kő, víz, homok, mosópor és ruhacsipesz. Míg toporzékolsz a zepén, emelkedik a hangulat. A szomszéd eresz alatt nők fésülködnek, fulladoznak, gömbölyödnek bő nevetésben. 2. Szó üres csatornáin gyűlölet mérge száguld. Késik a megbocsájtó feloldozás, az áldás. Pedig a szíved ma is ugyanazt mondaná … Olvass tovább
A nagy szavakat már utáljuk,Az egyszerűket nem találjuk,S így várjuk be a halálunk. Mert jön mögöttünk lépegetve,Nincs rosszkedve és nincs jókedve,Nem jön lassan és nem sietve. Jó lenne megállva bevárni?Megfordulni és szembeszállni?A menekvést megpróbálni? Nincs szavam rá és nincs erőm,Nem állok hősen, se remegőn,Egykedvűen csak, mint fű mezőn. A nagy szavakat már utálom,Az egyszerűket nem … Olvass tovább
Krisztus feje bomlik ki a kőből. Udvarunkon látható e kő. Aki ránéz, kissé visszahőköl, Majd eltölti egy csodás erő. És csak nemrég alakult ez így ki! S én pillantottam meg legelőbb! Kinek mondom, el se tudja hinni – és csak áll a látomás előtt. Felénk fordul, tornácunk felé Ő, rajtunk tartja két meleg szemét, arca … Olvass tovább
próbáld halkabban újramondani ízleld a szót ne lázadj holnapi találkozásaid halaszd el próbáld halkabban újramondani nehéz kísérlet ez minden ami megtehető jól van még egyszer tudod a hangod is majd átveszik más szalagra éléből még veszít színébe csönd vegyül érdes jelek hogy ezer közül felismerjenek őrizzenek mindenki értse meg más voltál voltál hangos terveid kacatok … Olvass tovább
Maholnap már semmit sem mondok. A barlang homálya egyre mélyebb. Reákönyöklök kőpadomra, nem lázadok és nem remélek. Jaj, amikor még tavaszi álom kicsalt a völgybe és egyre űzött, milyen gyönyörű, furcsa hajsza volt: a szívembe vérvörös virágot tűzött. Barlangomba akkor, ha megtértem, parazsat szítottam karcsú lángra, és vidáman ámultam, trachitszobámat virágokkal hogy bedobálta. Éjszaka a … Olvass tovább