Dsida Jenő – Zarándokút

I. Menni terv nélkül és gondolat nélkül.Ruhámon lassan átmelegszik a nap,a szél körülsusogja fülemets eszembe juttatja, hogy élek. A fák incselkedőn az útra hajolnaks kövek görögnek lábam elé.Kezemben régi hangszeremet keresem,mely összetörött, elveszett. Eszembe jut a szerelmem iss ha már így van, ideírom:Olyan hűvös, mint az esti széls olyan messze van, mint a csillagok. II. … Olvass tovább

Dsida Jenő – Apokalipszis

Amerre én megyek:lángot vetnek a hazugság-erdők,bennégnek a kifacsart gondolatok,a maszkok lehullanak.Néhány gitár és hegedű vijjognagyon messziről:emlékek, emlékek, emlékek,nem komolyak, nem fájnak.Kiönt medréből a köd,elnyeli a sugarakat,elönti a tornyokat,templomok, házak nincsenek,az anyám sem mosolyog,keringő, szédült zuhanásvan a szívem helyén.S a tetőn, bolondságok fölöttkét kitárt kart meresztegy hívogató, fekete,borzalmas kereszt.

Dsida Jenő – Legyen áldott

Legyen áldott a bánatosan forgó,kevés jót adó világs benne az apró emberhangyáknyüzsgő céljaikkal.A folyókban legyen sok a hal,az erdőkben a vads találják meg mások helyettemaz élet békességét.Legyenek áldottak a nők,akik a szemembe kacagtak:Mézes legyen minden csókjuk,legyenek szép gyermekeik.S legyenek áldottak a szöszke fiúk,kik márciusi fényzuhogóbanvalami elhagyott mezőncsontjaimmal játszanak.

Dsida Jenő – Árnyékok

Kérdezhetnétek:Mit akarsz ezzel a torz,félig megvakult tükörrel?S én vándorútamban mégis felmutatom,ősbizalommal mégis dadogom:Íme én, íme te! Lássátok, lemérítek a hold hegyeit.S mert messze vannak, mérföldekre nyúlóárnyékairól méritek.Így mutatom én nektek a dolgokmásvilágra nyúló árnyékait:Hegyek árnyékát,házak árnyékát,városok árnyékát,magatok árnyékát. Valaha, mikor Hóreb hegyén jártam,előttem is égig csapotta csipkebokor lángjas azóta borzongó mellemben lakika Kimondhatatlan Nevű. Rendeltetésem … Olvass tovább

Dsida Jenő – Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,a te kezed jó AnyámRettentő semmi mélyén álltamKözelgő létem hajnalán;A te két kezed volt a mentőms a fényes földre helyezett…Add ide, – csak egy pillanatra, –Hadd csókolom meg kezedet! Ez a kéz áldja, szenteli megA napnak étkét, italátEz a kéz vállalt életéreGyilkos robotban rabigát,Ez tette értünk nappalokkáA nyugodalmi perceket…Add ide, – … Olvass tovább

Dsida Jenő – Add vissza Uram…!

Jóságodban Uram sosem kételkedtem,minden új útamra Benned bízva léptem.Büntető kezedet szótalan fogadtams ha örömet adtál, érte hálás voltam, Uram én a bűntől messzire futottam,eddig még, úgy érzem, a Tied maradtam.De ha bánatot adsz, ne bocsásd el kezem,magamban az utam folytatni nem merem. Úgy érzem ma meghalt a Dal és az Öröm,elmúlt életemhez nincsen ma már … Olvass tovább

Dsida Jenő – Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,Immár tudom, hogy nem maradnak itt,Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, –Az élet erre lassan megtanít. Mert mi az élet? Percek rohanása;Fagyos viharként száguld mindenik,Mögöttük sír a kertek pusztulása,S a rózsabokrot földig letörik. Illatos szirmok, zöldelő levélkék!…A vihar szárnyán mindez elrepül,Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég:Ott áll a kert siváran, egyedül. … Olvass tovább

Dsida Jenő – Tavaszi ujjongás

Tarka virágnakIllata kábít, –Édes a méz mitKelyhe kinál;Lebben a lepke,Röppen a méh –Sok kicsi vándorKedvese ajkánCsókra talál. Nincs ma halál,Él ma a földönMit csak az IstenÉlni teremtett; –Harsog a himnusz,Hangos a táj! –Semmi se fáj,Minden örömre,TűzlobogásraSzítja a lelket… Újra születtünkZöld lobogóvalLepkefogóvalTáncra megint!Csókot a földnek,Csókot a fának,Csókot a rügynek,Mert a hatalmasÉgi JövendőHírnöke mind! Hallga, mi szépenCsendül … Olvass tovább

Dsida Jenő – Mélyre ások

Bábel újra-épülő, szörnyeteg tornya sötéten áll fel. Százan hordják a követ, vasat, márványt, gőgös, nagyzajú lázban. Görbe ásóval őszi udvaron jeleket írok körbe. Reszket az est a tölgyek sudarán, amikor ásni kezdek. Mások minél nagyobb tornyot emelnek, annál mélyebbre ások. Nagyon tetszik, megosztom! Olvass hasonló verseket:

Dsida Jenő – Békesség velük

Most, hogy a földön minden költemény bús, csapongó szárnyon Hozzád repülök, s Neked dalolok, karácsonyi Jézus! Repülök szánkán, csörgő hit-batáron és úgy hódolok jászolod előtt, kicsi Mesterem, jóságos Tanárom! Nagy hittel vetek bízó szemeket Rád én, szent iskolád rossz kis nebulója; megáldom szalmás, szegényes katedrád. Te nem bántottál soha-soha engem, nem vágtál arcul nagy-ártatlanul, ha … Olvass tovább

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás