A közösség szerepe a protestáns istenhitben – a teória A 21. században a protestáns istenhit és annak érvényessége sokak számára kérdéses lehet a gyorsan változó világ és a globalizáció hatására. A protestáns egyházak számára fontos a közösség erejének és szerepének hangsúlyozása, hiszen a hitélet központi eleme az együtt imádkozó és egymást támogató közösség. A közösség … Olvass tovább
Mióta Jézus Krisztus velem jár,elhallgatott a fekete madár,mely minden év után azt sírta: Kár! Végig az úton, tűnő évekenazóta más madár dalol nekem.Erőm újul a csengő éneken. Ha hervad a százvirágú tavasz,arról dalol, hogy Jézus ugyanaz,akár virág nyit, akár tél havaz. Ha évek után évek tűnnek el,és egyre sebesebben szállnak el,– az örök ifjúságról énekel. … Olvass tovább
Szellő űzi a reggel borúját,az ég könnyázott arcát letörli.Felragyog a kék, vetve a búját,napsugárhímes kedvét felölti. Fénymosolyától Föld szíve dobban,mozgásba lendül hátán az élet.Érett gyümölcse lehullva koppan,nyár heve pezsdül, fest színes képet. Liliom, rózsa, illatát ontja,termését adja a búzamező.Láthatatlan kéz gondokat oldja,homlokon simul a sűrű redő. Hálával szegd új kenyered ember,hajtsd meg fejedet Teremtőd előtt!Terólad … Olvass tovább
Így nem könyörgött senki még,Mint én könyörgök a hitért,A nagy hitért, a szent hitért,Amit nem adnék semmiért.Pedig enyém volt valaha,Hittem, hogy eljutok Haza!Az a hit volt a véderőm,Az éltetőm, felemelőm.Az a hit volt az én imám,A csillagom, vak éjszakán.Azt a hitet könyörgöm én,Amitől ifjú lesz a vén,Amitől a halott feláll,És a hitetlen prédikál,Mitől fiúvá lesz … Olvass tovább
Van-e Isten? Nem bizonyítom, Ha a világot felborítom visszájára, hogy belenézz, csak titok marad az egész. Se agy, se műszer nem segít. Járd be az űr térségeit,boncolj sejtet, vagy bonts atomot, az Isten titkát meg nem oldod. Szűrd a fényt, vizsgáld az eget, asztallal idézz szellemet,Istent le nem tagadhatod,de be sem bizonyíthatod. Nem tárgy, nem eszme: Élet Ő! Ésszel meg nem ismerhető,Az … Olvass tovább
Borzolt, fehér Isten-szakállal, Tépetten, fázva fújt, szaladt, Az én Uram, a rég feledett, Nyirkos, vak, őszi hajnalon, Valahol Sion-hegy alatt. Egy nagy harang volt a kabátja, Piros betűkkel foltozott, Bús és kopott volt az öreg Úr, Paskolta, verte a ködöt, Rórátéra harangozott. Lámpás volt reszkető kezemben És rongyolt lelkemben a Hit S eszemben a régi … Olvass tovább
horizont alá feledett tegnapok reménység- szilánkjai ma még tükrözik a holnapban haldokló hitet… Nagyon tetszik, megosztom! Olvass hasonló verseket: