Reményik Sándor – Üzenet

Miért sirattok?Isten arca volt, amelysimogatón, hívónrám hajolt. És én mentem, s mostfényözönben élek,és nem vagyok más,csupán tisztult lélek.Sziromhullás volt,árnyékom lehullt,a szemetek könnybemiért borult? Ha emlegettek, köztetek leszek,ha imádkoztok, veletek vagyok,ha rám gondoltok, mosolyogjatok,emlékem így áldás lesz rajtatok.

Reményik Sándor – Szerenád oda túlra

Ezen az első őszi reggelen Jobban fáj, hogy már nem lehetsz velem.  Most lehetnék hozzád figyelmesebb: Az ősz, tudod, mindíg megenyhített.  Beteg lelkemen most pattan a zár, Pattintgatja a búcsúzó sugár.  Most nyílnak bennem fátyolos egek, Most félve, én is föltekinthetek.  Most írhatnék Neked sokat, sokat, Míg szólnál: “Fiam, ne fáraszd magad.”  Most mutathatnék elsőül Neked A reggelinél elibéd simítva, Sápadt szirmú … Olvass tovább

Reményik Sándor – A mi adventünk

A békejobb még vissza-visszarándul,Rángatja görcs: gőg, szégyen, gyűlölet,Engedne az ököl, de megkeményszik. Ezer anyaszív ezer sebből vérzik,Ezer lelket mar vasfoggal a kétely:A borzalom vajjon a csúcsra ért fel?S reszketve éled a reménység: hátha,Hátha van a rémségnek netovábbja. A békejobb még vissza-visszarándul,Még lőporfüsttől fekete a völgyS kaszáját gúnnyal feni a halál,De már valami köztünk s közte … Olvass tovább

Reményik Sándor – A kereszt fogantatása

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenybenA Libanonra szállott.A Libanon csúcsán egy cédrus állott.Törzse obeliszk, feje korona.A Szentlélek ráharsogott: Te fa!Máriától, a Szűztõl most jövök,Csirázik immár az Isten fia,És áldott õ az asszonyok között.Most rajtad a sor: im, vihar-kezemmelMegáldalak: légy terhes a kereszttel!Légy te is áldott minden fák között,Érezd, hogy nõ benned a feszület, Éveid: a Megváltó évei,Míg … Olvass tovább

Reményik Sándor – Halotti beszéd a hulló leveleknek

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?Bizony bíbor és bronz és aranyÉs örökkévaló szent szépség vagyunk.Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:Bizony, e világ dőre, esztelenPompájánál nagyobb pompa vagyunk.Nem történhetik velünk semmi sem,Mi megronthatná szép, igaz-magunk.Míg a fán vagyunk: napban ragyogunkS ha alászállunk: vár a hűs avar,Testvér-levél testvér-lombot takar,Ott is otthon vagyunk.Ha megkeményedünk és megfagyunk:Zuzmara csillog rajtunk: hermelin.Bíbor után a … Olvass tovább

Reményik Sándor – Megalvad a kőre kintott vér…

Tanács költőknek Megalvad a kőre kiontott vér,S az éjszakába kitett láng kihűl:Ne taszítsd balgán a világba ki,Ami tied csak, tied egyedül. Mezítlenül a lelkedet ne add!Inkább takarja súlyos vas tagod,Kísérje fegyverzörgés lépteid’És öles árnyék baljós alakod. Ne bontsd ki szíved féltett szálait,Mint Te, ki látja úgy a lelkedet?Azt mondd, mi sokak sorsával közös.A többi Istené … Olvass tovább

Reményik Sándor – Csipkebokor

Oly közönséges, árva kis bokor,Körülte gaz nő, állat rátipor,Ember véresre sebzi magát rajta,A szitkot, gúnyszót özönével hallja.Ő mégis rendületlen hittel várja,Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,A lángjában az Isten megjelen.

Reményik Sándor – Művészet

Ütött az élet? durva, póri hadnakTűrted orcátlan, győztes röhejét?Én rád hajlok és megsimogatlak. Az országúton rádfröccsent a sár?Le rólad égi lánggal égetem,Az én oltárom megtisztulva vár. Emésztő láz kavarja, gyötri véred?Én minden vágyad dalba szűröm átÉs bizony mondom: megnyugtatlak téged. A lehetetlent űzöd sebborítva?Jer, hadd a hajszát, süllyedj el belém,Itt minden üdvösséged meg van írva! Akit legjobban szeretsz, elhagyott?Kifosztott, … Olvass tovább

Reményik Sándor – Úgy fáj már minden…

Úgy fáj már minden, minden idebenn:A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,Minden, mi általreszket szívemen,Legyen az ember, muzsika, vagy táj,Úgy fáj már minden, minden idebenn. De néha egy-egy halk szó símogat,S rejtekúton a szívembe talál,S álomba ringatja a kínokat,Elaltatja a multat, s a jövőt.Pedig be nehéz megtalálni márAz ösvényt, a szívembe vezetőt. … Olvass tovább

Reményik Sándor – Idegen vendég a kánai mennyegzőn

Itt is, ott is menyegző, Kána.Öröm villan e bús világra. Ritka, drága kicsike ünnep:Az arcok egymásra derülnek. És hivatalos vagyok én isAz öröm asztalánál mégis. Ülök. A szívem halott-fáradt.Korcs szóra nyitom csukott számat. Nevetek, és a nevetésem:Mint göröngyhullás temetésen. Mint száraz haraszt-zörgés ősszel…Így örülök az örvendőkkel. Asztalfőn, dicsfényben derengveÜl a fájdalom fejedelme. Mély, szemrehányó szeme … Olvass tovább