Reményik Sándor – Malomkövek között

A búzaszem, az megőröltetik.Aminthogy én is megőröltetem.Tompán dübörgik a malomkövek:Hogy nincsen, nincsen, nincsen kegyelem.A búzaszem, az megőröltetik.Vajon mit gondol? – Már semmit talán…Vérzőn tapad meg összeroncsolt testeValamelyik malomkő oldalán.Mindig, mindig malomkövek között…Őrlődve, törve, mint a búzaszem.Megújulón, meghalni-nem-tudón,Elátkozottan, pihenéstelen.Mindig, mindig malomkövek között…Zordon hatalmak kis játékszere,Lélek, kit százfelé tép száz erő,És minden erő mást akar vele.A búzaszemből … Olvass tovább

Reményik Sándor – A Te akaratod

Teljesüljön a Te akaratod:A Miatyánkból ezt tudom már csak.Bimbóban nem marad meg a virág,És visszafele nem foly a patak. Teljesüljön a Te akaratod:Be fölösleges minden más beszéd…Az én kezem, e vézna, gyönge kézHogy tartaná fel az Isten kezét? Minden léleknek csak egy útja vanÉs csak ezen az egy úton mehet.És nem lépheti által önmagátÉs öntörvénye … Olvass tovább

Reményik Sándor – Csak azt ne

Csak azt ne engedd meg, én Istenem,Hogy másba belelássam, átvigyemA rosszat, ami bennem van csupán.Bűnök burjánja vert fel engemet,De közelemben rózsaligetekIllatoznak igazak udvarán.Égek a magam-fűtötte pokolban,De jobbra s balra tőlem mennyország van:Ó Isten, e hitemet el ne vedd.Szentek veszik a máglyámat körül,S bár eloltaniok nem sikerül,Lángomba hullatják könnyeiket.

Reményik Sándor – A test Igévé lőn

Világnézetek malomkövei közt,Emberlelkek dárdahegyei közt,Jelszavak felszálló röppentyűi között,Cselszövevények fekete ködként húzódó mérges-gáz kígyói között A versben, a dalban,Egyetlen szilárd önmagambanSzeretnék megfogózni.Ebben a zárt, szigorú, büszke külön világban,Ebben a gömbalakú csodálatos kristálykamrában,Mely, ha földgömb, maga megsemmisül,mint külön földgömb, mint külön világForog továbbA nap körül. Kezdetben vala az ige.S az Ige testté lőn.Nem csak az Úrvacsora szent … Olvass tovább

Reményik Sándor – Az életfához kötve

Mióta élek, rajtam rabbilincs van.Az életfához kötött láncos eb:Én a végtelen, havas pusztaságbaS az örök csillagokba kémlelek.Ködbe-kövült ős-rengeteg ölénGyémánt-jégcsapos ezüst házeresz…Eb-testbe zárt lelkem, vigasztalódj,A szabadság valahol arra lesz. Néha álmomban arra loholokSzimatolva, a szabadság nyomán, –S megrészegülve égi szeretet,És égi szépség titkos illatán.Az életből egy-egy nyom kivezet,Egy darabig száguldok a nyomon,Aztán elvesztem, búsan visszatérek.S álmomban … Olvass tovább

Reményik Sándor – Csak így

Hogy mért csak így:Ne kérdezzétek;Én így álmodom,Én így érzek.Ilyen messziről,Ilyen halkan,Ily komoran,Ily ködbehaltan,Ily ragyogón,Ily fényes vérttel;Űzött az élet,S mégsem ért el.Menedékem:A nagy hegyek,Az élet fölöttElmegyek;S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:Én, örök vándor, s örök idegen.

Reményik Sándor – Ne akarj kereszteden könnyíteni

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.Nem bírom már!– sóhajtod csüggedezve.De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,hogy a keresztre miért volt szükséged.Vándor roskad le az útszél kövére.Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!De nem megy tovább! Hogyan érje el,ha olyan nehéz terheket cipel?Amikor indult, erős volt és boldog.Azóta annyi minden összeomlott.Magára maradt. Szép napoknak vége.Keserves, árva lesz … Olvass tovább

Reményik Sándor – Üzenet

Miért sirattok?Isten arca volt, amelysimogatón, hívónrám hajolt. És én mentem, s mostfényözönben élek,és nem vagyok más,csupán tisztult lélek.Sziromhullás volt,árnyékom lehullt,a szemetek könnybemiért borult? Ha emlegettek, köztetek leszek,ha imádkoztok, veletek vagyok,ha rám gondoltok, mosolyogjatok,emlékem így áldás lesz rajtatok.

Reményik Sándor – Szerenád oda túlra

Ezen az első őszi reggelen Jobban fáj, hogy már nem lehetsz velem.  Most lehetnék hozzád figyelmesebb: Az ősz, tudod, mindíg megenyhített.  Beteg lelkemen most pattan a zár, Pattintgatja a búcsúzó sugár.  Most nyílnak bennem fátyolos egek, Most félve, én is föltekinthetek.  Most írhatnék Neked sokat, sokat, Míg szólnál: „Fiam, ne fáraszd magad.”  Most mutathatnék elsőül Neked A reggelinél elibéd simítva, Sápadt szirmú … Olvass tovább

Reményik Sándor – A mi adventünk

A békejobb még vissza-visszarándul,Rángatja görcs: gőg, szégyen, gyűlölet,Engedne az ököl, de megkeményszik. Ezer anyaszív ezer sebből vérzik,Ezer lelket mar vasfoggal a kétely:A borzalom vajjon a csúcsra ért fel?S reszketve éled a reménység: hátha,Hátha van a rémségnek netovábbja. A békejobb még vissza-visszarándul,Még lőporfüsttől fekete a völgyS kaszáját gúnnyal feni a halál,De már valami köztünk s közte … Olvass tovább