Reményik Sándor – Művészet

Ütött az élet? durva, póri hadnakTűrted orcátlan, győztes röhejét?Én rád hajlok és megsimogatlak. Az országúton rádfröccsent a sár?Le rólad égi lánggal égetem,Az én oltárom megtisztulva vár. Emésztő láz kavarja, gyötri véred?Én minden vágyad dalba szűröm átÉs bizony mondom: megnyugtatlak téged. A lehetetlent űzöd sebborítva?Jer, hadd a hajszát, süllyedj el belém,Itt minden üdvösséged meg van írva! Akit legjobban szeretsz, elhagyott?Kifosztott, … Olvass tovább

Reményik Sándor – Úgy fáj már minden…

Úgy fáj már minden, minden idebenn:A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,Minden, mi általreszket szívemen,Legyen az ember, muzsika, vagy táj,Úgy fáj már minden, minden idebenn. De néha egy-egy halk szó símogat,S rejtekúton a szívembe talál,S álomba ringatja a kínokat,Elaltatja a multat, s a jövőt.Pedig be nehéz megtalálni márAz ösvényt, a szívembe vezetőt. … Olvass tovább

Reményik Sándor – Idegen vendég a kánai mennyegzőn

Itt is, ott is menyegző, Kána.Öröm villan e bús világra. Ritka, drága kicsike ünnep:Az arcok egymásra derülnek. És hivatalos vagyok én isAz öröm asztalánál mégis. Ülök. A szívem halott-fáradt.Korcs szóra nyitom csukott számat. Nevetek, és a nevetésem:Mint göröngyhullás temetésen. Mint száraz haraszt-zörgés ősszel…Így örülök az örvendőkkel. Asztalfőn, dicsfényben derengveÜl a fájdalom fejedelme. Mély, szemrehányó szeme … Olvass tovább

Reményik Sándor – És a szívem is elhagyott engem

“Mert bajok vettek engem körül, amelyeknekszámuk sincsen, – utolértek bűneim,amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbaka fejem hajszálainál, – és aszívem is elhagyott engem.”Zsoltárok könyve 40. 13 Ez a legnagyobb bűn.Ez a legszörnyűbb büntetés.S a legnagyobb nyomorúság is ez:Elhagyott engem az én szívem is. Ülök a puszta-homok közepén,Csügged nehéz fejem.Ülök, akár a kő,Lomha, kietlen kő-mozdulatokkalTapogatom magam.Vad-idegenül … Olvass tovább

Reményik Sándor – Igaz

Igaz: én válogattam. Költészetembe nem vittem bele Más érzést, csupán azt, amelynek volt Istentől kapott nemeslevele. Igaz: én válogattam. Tudtam: nemesség és pórlázadás Vívnak lelkemben megátalkodottan. Tudtam: az élet lármáz, követel. Paraszti kézzel ráz bilincseket, Költészetem arany trónszékibe Mégsem ültettem Dózsa Györgyöket. Magas maradt e szék, Nagy eszményekre váró, S inkább üres, De magát mindenkinek … Olvass tovább

Reményik Sándor – Az én szobám

Nem volt ilyen szobám soha:Alacsony kis padlásszoba,De szeme égigérő hegyre nézS a hegy viszont az ő szemébe.Benne nehány bútordarab,Oly durván összerótt, –De visszadobnék minden földi jót,Ha ezért kínálnák cserébe. Ez az én remeteszobácskám.Körül a falon fenyő, páfrány,És vadvirág az asztalon.Szeretteim a nagyvilágban,Látjátok: én most itt lakom. Az ablakokon zöld zsalu van:Nehéz, zöld pilla a szemen,De … Olvass tovább

Reményik Sándor – Havasi feszület

Halványpiros hegyi virágÖleli lábát a keresztnek.Távolról a sötét fenyők:Titoktudó konok erőkFeléje gyökeret eresztnek.És ölelik a föld alatt.Így rejtik el imádatuk. Olyan szép itt és oly szabad!Alatta kanyarog az útÉs még mélyebben a patak.Szent arcán kín – s örök remény.A zúgó vízbe letekint, –S mosolyg a vad patak dühén.

Reményik Sándor – A kis templom a nagy dómban

A borbereki templom falára írom Fölötte égig ér a szirt.Olyan törékeny, oly kicsi.Harangja elhaló szavátEzer gúnyos harangvirágAz erdőn túlcsilingeli. Fenn Isten jár a csúcsokon.Amerre fényben elhalad:Testőrei: dárdás fenyőkÁllnak titáni sorfalat,A szirt felett, s az ég alatt. Dördül az ormok orgonája,Az Ünőkőre ború száll.A mérhetetlen szikladómbanA kis fatemplom félve áll.Belőle félve száll az ének,A dícséret a … Olvass tovább

Reményik Sándor – Torony

Tegnap este az erkélyablakonÁt néztem: be különös a torony. Szent Mihály templomának a tornyaOlyan csodás volt, olyan új-forma. És mégse láttam még ily ismerősnek,Ily közelinek, ilyen mese-hősnek. Sohase láttam így keretbe vágva,A városból, a világból kivágva. Ily nyugalmasan, szépen egyedül,Mindenen túl, és mindenen felül. Sötét vállát a holdfény meg nem ülte,Szánkázott rajta, lebegett körülte. Ő … Olvass tovább

Reményik Sándor – Egy virág úszik…

Egy virág úszik végtelen vizen,Ringatja szelíden az ár,Ősszel fogant, ugaron termett,Nem tudja, mi a nyár,Egy álom úszik végtelen vizen,Ringatja szelíden az ár. Valaki állt egy kőhíd magasán,És a kezében volt egy kis virág,Ősszel termett, ugaron nőtt virág,És a szívében volt egy álom,S a vándor szólt:“Mit érek véle, ha valóra váltom? Ez álomnak itt nincs otthona, … Olvass tovább

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás