Reményik Sándor – A kereszt fogantatása

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenybenA Libanonra szállott.A Libanon csúcsán egy cédrus állott.Törzse obeliszk, feje korona.A Szentlélek ráharsogott: Te fa!Máriától, a Szűztõl most jövök,Csirázik immár az Isten fia,És áldott õ az asszonyok között.Most rajtad a sor: im, vihar-kezemmelMegáldalak: légy terhes a kereszttel!Légy te is áldott minden fák között,Érezd, hogy nõ benned a feszület, Éveid: a Megváltó évei,Míg … Olvass tovább

Reményik Sándor – Halotti beszéd a hulló leveleknek

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?Bizony bíbor és bronz és aranyÉs örökkévaló szent szépség vagyunk.Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:Bizony, e világ dőre, esztelenPompájánál nagyobb pompa vagyunk.Nem történhetik velünk semmi sem,Mi megronthatná szép, igaz-magunk.Míg a fán vagyunk: napban ragyogunkS ha alászállunk: vár a hűs avar,Testvér-levél testvér-lombot takar,Ott is otthon vagyunk.Ha megkeményedünk és megfagyunk:Zuzmara csillog rajtunk: hermelin.Bíbor után a … Olvass tovább

Reményik Sándor – Megalvad a kőre kintott vér…

Tanács költőknek Megalvad a kőre kiontott vér,S az éjszakába kitett láng kihűl:Ne taszítsd balgán a világba ki,Ami tied csak, tied egyedül. Mezítlenül a lelkedet ne add!Inkább takarja súlyos vas tagod,Kísérje fegyverzörgés lépteid’És öles árnyék baljós alakod. Ne bontsd ki szíved féltett szálait,Mint Te, ki látja úgy a lelkedet?Azt mondd, mi sokak sorsával közös.A többi Istené … Olvass tovább

Reményik Sándor – Csipkebokor

Oly közönséges, árva kis bokor,Körülte gaz nő, állat rátipor,Ember véresre sebzi magát rajta,A szitkot, gúnyszót özönével hallja.Ő mégis rendületlen hittel várja,Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,A lángjában az Isten megjelen.

Reményik Sándor – Művészet

Ütött az élet? durva, póri hadnakTűrted orcátlan, győztes röhejét?Én rád hajlok és megsimogatlak. Az országúton rádfröccsent a sár?Le rólad égi lánggal égetem,Az én oltárom megtisztulva vár. Emésztő láz kavarja, gyötri véred?Én minden vágyad dalba szűröm átÉs bizony mondom: megnyugtatlak téged. A lehetetlent űzöd sebborítva?Jer, hadd a hajszát, süllyedj el belém,Itt minden üdvösséged meg van írva! Akit legjobban szeretsz, elhagyott?Kifosztott, … Olvass tovább

Reményik Sándor – Úgy fáj már minden…

Úgy fáj már minden, minden idebenn:A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,Minden, mi általreszket szívemen,Legyen az ember, muzsika, vagy táj,Úgy fáj már minden, minden idebenn. De néha egy-egy halk szó símogat,S rejtekúton a szívembe talál,S álomba ringatja a kínokat,Elaltatja a multat, s a jövőt.Pedig be nehéz megtalálni márAz ösvényt, a szívembe vezetőt. … Olvass tovább

Reményik Sándor – Idegen vendég a kánai mennyegzőn

Itt is, ott is menyegző, Kána.Öröm villan e bús világra. Ritka, drága kicsike ünnep:Az arcok egymásra derülnek. És hivatalos vagyok én isAz öröm asztalánál mégis. Ülök. A szívem halott-fáradt.Korcs szóra nyitom csukott számat. Nevetek, és a nevetésem:Mint göröngyhullás temetésen. Mint száraz haraszt-zörgés ősszel…Így örülök az örvendőkkel. Asztalfőn, dicsfényben derengveÜl a fájdalom fejedelme. Mély, szemrehányó szeme … Olvass tovább

Reményik Sándor – És a szívem is elhagyott engem

“Mert bajok vettek engem körül, amelyeknekszámuk sincsen, – utolértek bűneim,amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbaka fejem hajszálainál, – és aszívem is elhagyott engem.”Zsoltárok könyve 40. 13 Ez a legnagyobb bűn.Ez a legszörnyűbb büntetés.S a legnagyobb nyomorúság is ez:Elhagyott engem az én szívem is. Ülök a puszta-homok közepén,Csügged nehéz fejem.Ülök, akár a kő,Lomha, kietlen kő-mozdulatokkalTapogatom magam.Vad-idegenül … Olvass tovább

Reményik Sándor – Igaz

Igaz: én válogattam. Költészetembe nem vittem bele Más érzést, csupán azt, amelynek volt Istentől kapott nemeslevele. Igaz: én válogattam. Tudtam: nemesség és pórlázadás Vívnak lelkemben megátalkodottan. Tudtam: az élet lármáz, követel. Paraszti kézzel ráz bilincseket, Költészetem arany trónszékibe Mégsem ültettem Dózsa Györgyöket. Magas maradt e szék, Nagy eszményekre váró, S inkább üres, De magát mindenkinek … Olvass tovább

Reményik Sándor – Az én szobám

Nem volt ilyen szobám soha:Alacsony kis padlásszoba,De szeme égigérő hegyre nézS a hegy viszont az ő szemébe.Benne nehány bútordarab,Oly durván összerótt, –De visszadobnék minden földi jót,Ha ezért kínálnák cserébe. Ez az én remeteszobácskám.Körül a falon fenyő, páfrány,És vadvirág az asztalon.Szeretteim a nagyvilágban,Látjátok: én most itt lakom. Az ablakokon zöld zsalu van:Nehéz, zöld pilla a szemen,De … Olvass tovább

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás