A búzaszem, az megőröltetik.
Aminthogy én is megőröltetem.
Tompán dübörgik a malomkövek:
Hogy nincsen, nincsen, nincsen kegyelem.
A búzaszem, az megőröltetik.
Vajon mit gondol? – Már semmit talán…
Vérzőn tapad meg összeroncsolt teste
Valamelyik malomkő oldalán.
Mindig, mindig malomkövek között…
Őrlődve, törve, mint a búzaszem.
Megújulón, meghalni-nem-tudón,
Elátkozottan, pihenéstelen.
Mindig, mindig malomkövek között…
Zordon hatalmak kis játékszere,
Lélek, kit százfelé tép száz erő,
És minden erő mást akar vele.
A búzaszemből finom por szivárog,
A lelkemből a lelkem lisztje hull,
Mit kiőröltek a malomkövek
Belőle lassan, irgalmatlanul.
Aranypor-e, vagy fekete hamu:
Ez a kérdés. De mindegy már nekem.
Ami bennem volt: kiőrölte.
Nagyon tetszik, követlek máshol is: