Karácsonyi gondolatok

Íme, ismét vége van az évnek, alig kezdtünk bele és már itt is a karácsony. Sokszor úgy érzem, hogy a vonat melyre évekkel ezelőtt felszálltam, csak egyre száguld, sehogy nem akar megállni, még egy röpke pihenőre sem. Most kezdek ráébredni igazából, hogy mennyire telik az idő, a gyerekek kirepülni készülődnek, hamarosan teljesen üressé válik a családi fészek.

Én mindig könnyes szemmel emlékezek a fiatalkori karácsonyokra, meghatódok, hogy mennyi szeretet, melegség fogadott az Ünnepek idején.

 

Akkor, nem tudtam értékelni, mert fiatal és törtető voltam, most pedig már késő, nincs aki az ünnepi asztal mellé hazahívjon.

Falun a nagybetűs karácsonyi ünnepi ebéd hagyomány, alkalom, hogy a közeli és távoli rokonok egybegyűljenek és megvitassák a család és a világ dolgait. Gyakran késő éjszakáig tartanak a beszélgetések, felelevenítve a régi szép időket. Wass Albert szavaival élve:

„Olyan este ez is csak, mint a többi:
Olyan a színe, nyirkos ködszaga.
Pedig valahol szent titokpalástban
Csodát takargat ez az éjszaka…!”

A karácsony minden évben valami titokzatos dolgot hoz a mindennapokba, a gyerekeknek izgalom, hogy vajon mi kerül a karácsonyfa alá, nekünk felnőtteknek, pedig számadás, hogy megint eltelt egy év és boldogságban, nyugalomban ünnepelhetünk. Istennek adunk hálát, hogy a család egészséges és ismét együtt lehetünk.

 

A karácsony egyúttal megnyugvást és egy röpke lelki vigaszt is hoz. Ekkor jön el az idő, hogy egy kicsit magunkba tekintsünk és elemezzük a gyarlóságainkat. Sajnos mi emberek, hajlamosak vagyunk az önzőségre, az anyagi és lelki javakat magántulajdonnak tekintjük és ezzel másokat gyakran megbántunk.

Nem szabad hagyni a kísértésnek és meg kell tanulni feltételek nélkül szeretni! Úgy élj és cselekedj, ahogy te kívánnád, hogy más is tegye! Nem csak családodat, barátaidat, hanem a rászorulókat is kebledre kell ölelni. Ne szégyenkezz, az ajándéknak nem a mérete, vagy az értéke számít, hanem a szívből érkező gesztus. Egyszerűen szeress!

„Angyalok húznak a világ fölött
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!”

Aztán a karácsony hamar eltelik, kirepülnek a ritka madarak, mindenki a saját fészke felé veszi útját:

„Aztán a barmokat itatni hajtják.
A hajnal megnyergeli rőt lovát
És robotos nyomán a szürke élet
Megy úgy, mind eddig, megy tovább.”

A lelki mámorból ismét a földre szállunk, belépünk a taposómalomba, hogy a mókuskerék forogjon tovább, de abba reménykedünk, hogy cselekedeteink, intő szavaink termő talajra szálltak, hogy a magból nem csak csíra, hanem értékes gyümölcsöt termő sudár fa lesz nemsokára, mely támaszt nyújt majd, családnak, barátnak, rászorulóknak is.