A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2020-as falinaptárának az alábbi Ige a központi üzenete: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti?” (Lukács, 9, 25)
A falinaptár szülői házam konyhájában van kifüggesztve, mint általában minden klasszikus református házban ott a helye a naptárnak.
Minden egyes alkalommal, amikor van szerencsém otthon tartózkodni elolvasom ezt az igeverset.
Minden egyes alkalommal elgondolkodom rajta, és folyamatosan kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban bennem:
Mit jelent megnyerni a világot, és tényleg megéri-e az áldozatot?
Mai szavainkkal a világ megnyerése nem más mint:
- folyamatosan megalkudni, fals hittel elhinni, hogy a cél minden életkörülményben szentesíti az eszközt,
- megfelelni kényszerből vagy félelemből, bízva abban, hogy majd egyszer megkapjuk a „nyereményt”,
- ne adj’ Isten csalást, mesterkedést,
- túlfűtött karrierista szemléletet,
- az egyszerű életben való könyöklést, felebarátom eltiprását, hogy a boltban hamarabb jussak a pénztárhoz, hamarabb érjek a piros lámpához, mert a többi „balfék”, „tötymörög”, „élettelen”,
… de talán jobb, ha nem folytatjuk, mert a végén még magunkra ismerünk, és tudjuk a jelenlévők minden esetben kivételek.
Mi ennek nyereségnek a színfalak, az álarcok mögötti, valódi jutalma?
Elveszítjük önmagunkat.
Ez nagyon sokféleképpen megtörténhet.
Lehet csak egyszerűen az ingerküszöbünk nő meg, már nem érintenek meg azok a dolgok, jelenségek, amelyek más esetben empátiát, segítőkészséget váltanának ki belőlünk.
Már sokkal apróbb ellenállást konfliktusként élünk meg, és válunk agresszívvá.
Sokkal türelmetlenebb, sokkal szeretetlenebbek vagyunk egymás és magunk iránt. Igen, magunk iránt is.
A legszomorúbb, hogy mindez egy idő után a lehető legtermészetesebbé válik, beépül a napi rutinba. Észre sem vesszük, alkudozunk, nyerészkedünk tovább a világgal, mert úgy érezzük emberi hatalmunk, rálátásunk, kontrollunk végtelen.
Ekkor jön egy koronavírus-járvány és elcsendesedésre int.
Szinte követeli, hogy gondoljuk át, megéri-e megnyerni az egész világot?Megéri-e a réven nyert javakat majdan elveszíteni a vámon? Végig nézni, és asszisztálni hozzá, hogy lelkünk szó szerint elsorvad.
Épp a várakozás, a készülődés, az advent időszakát éljük, várjuk, hogy a karácsonyi csoda ismét megtörténjen. Ha engedjük, megtörténik függetlenül a külső körülményektől.
Függetlenül attól, hogy családok külön próbatételnek vannak kitéve, ha elszakítva kell ünnepelniük. De a karácsony lényege ekkor is összeköt.
Az idei karácsonyi csodát nem árnyékolhatják be az ajándékhegyek, nem szoríthatják háttérbe a zsibongó karácsonyi vásárok. Ma a világ globálisan elcsendesedésre intetett.
A nyerészkedésmentes, alkudozásmentes csendességre, ami valljuk be rosszul is esik emberi felünknek.
Most felelősségünk teljes tudatában tudjuk letenni voksunkat a megváltozott világunk egyik vagy másik jövendője mellett.
Ahogy Lukács evangélista írja: „… mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti?”
