“Ne menj tovább. Hűs már az este.Az utakon poroszló lesked.Pihenj le. Várj. Olajjal hűtömFáradt tested.Polyállak illatos selyembe,Kis szűzleánya én anyámnak.Szívem fehér s fehér szívemmelOly rég várlak…” “Száz angyal omló könnypatakjaHa mosna, mosna egy szívet,Fehérebben nem ragyoghatna,Mint a tied.De vár egy asszony Magdalában,Parázna, rongy és megvetett.S meghal, ha én meg nem bocsátok.Hozzá megyek!”
I.Ködös estén, borús magányba’Ha elborít a kétség árnyaS riadt galambként megremeg hitem,Ha hallom, hitleneknek ajkaA hívőt már ma csak kacagjaS a gazság él milljók sziviben,Ha sirva hallom, mint kiáltjákAz ártatlanra bűnök vádját, –Hitem segítségért kiáltoz,S mint szomjazó a hűs forráshoz,A messze korba száll a lelkem…Pedig akkor is éj volt földön, lelken……Komor, álomriasztó éjszaka…Kiült az égre … Olvass tovább
Hiába! Nem csordult ki könnyem;Nem gördült végig nagy cseppekben,Fényes, hosszú barázdát hagyvaFakó, halavány arcomon.Csak álltam ott a koporsónál Vihar után villámütött faEgyedül szárazonA csepegő rengetegben –Szivemben a kövült fájdalomKínjával, könnytelen szemekkel…Köröttem versenyt sírva sírtaA veszteség keserű könnyétA jóbarátok sirató serege.Óh csak ne kellett volna látnomTitkolt örömnek villanásátA könnytől ázott arcokon –Amint egy-egy jól sikerültBánatroham szemökbe … Olvass tovább
Sötét árnyékok összesúgtakA felhős éjpalást alatt,Hogy elfogják, ha hajnalt mutat,A sugarat…Minthogyha most esküdne összeEzer láthatlan árnyalak,Hogy, mely hozzád visz, megkötözzeA szárnyamat.Gyötörnek édes álmodásban,Ugy meggyötörnek engemet…Elébem állnak, hogy ne lássamA szép szemed…Bút adni boldog szívveréshezPompásan ért a cselszövény –De az árnyékon, tudod édes,Csak győz – a fény.
Az út mentén, a faluvégen Ott állt a Megváltó keresztje. Két durva fából hevenyében Valami ájtatos szegezte. Esőbe, hóba korhadt fája, Nap égeti, vihar veri, Irombán van kivésve rája A négy betű: I. N. R. I. Kíváncsi gyermek – hányszor álltam Az egyszerű kereszt előtt, Gyermekszívvel hogy megcsodáltam A megfeszített szenvedőt. Tövisein is úgy szerettem … Olvass tovább
Hallom, Uram: sírás az élet, A könyű omlik csak patakban; A fény az árnyban semmivé lett, Jelentsd magad hát, Láthatatlan! Hallom, Uram, a sírók átkait, Panaszló vád zúdít feléd vihart, Hallom, Uram! Óh, csak imára itt, Imára Hozzád, már nem nyílik ajk. Sopánkodik és sir az utca, Téged tagad, kit elmerített. S ki föltevé, hogy … Olvass tovább
Csend. Nem zavarja semmi sem.Árnyék suhan a kék vizen. Bús gondolat – tévedt madár – Rajzolta röptiben. Bús gondolat, mely újra visszatér,Bús gondolat, mely elgyötör, kisér:Örök hajszában élve élni, Harcolni semmiért. Célt, célt, teremtő Istenem!Célt, célt, mely ihlet, tűzz nekem.Ne kóboroljak ebként utamon, … Olvass tovább
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;A pártoskodókat, a vitézkedőket. Csak egy éjszakára:Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,Mikor a halálgép muzsikál felettünk;Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek, Csak egy éjszakára küldjétek el őket;Gerendatöréskor szálka-keresőket. Csak egy éjszakára:Mikor siketitőn bőgni kezd a gránátS úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,Robbanó golyónak mikor … Olvass tovább
Zakatol, zúg, dübörög a város. Kormos kenyeret izzad a gép. Kavarog, búg az életi vásár, Gyönge a gyöngébbet löki odébb. Vézna, csigázott testek inognak. Vérbefutottan bús szemek égnek. Szöges korbácsát nekieresztve Gyermekeit csak veri az élet. Sírva, sikongva, bukdosva rohannak, Kidől az egyik, helyibe más áll. – S ím, egy torlódó nagy utca sarkán Egy … Olvass tovább