Bartalis János (Apáca, 1893. július 29. – Kolozsvár, 1976. december 18.) erdélyi, magyar költő, a szabadvers formának egyik első tudatos művelője. Nem csak az erdélyi, hanem a magyar költészetben is újszerű hangot hozott.
Kosztolányi jelenti ki róla a Nyugatban: „Bartalis János költő”, miután verseit először neki küldi el véleményezésre.
Verseire jellemző az őszinte egyszerűség, a földközeliség öröme, amivel megteremti ember és természet harmóniáját.
Mindezt úgy, hogy képei, versmondatai egy egészen különleges aurájú költészetet formál, ez a jellegzetes „bartalisi bukolika”.
Olvassunk Bartalis János verseket, ne merüljön feledésbe a helikoni költőnk emléke.
Uram, ím gyötrődöm a földön. Magamban kínt kínra halmozok.Vad késsel hasogatom a szívemS magamon ejtek égő sebeket. Mert hiába e földön minden:Igézet, mosolygás, mennyderű.Csalóka álom mindegész.Fekete fájdalom s vak terű. Ím, nézd, kitárom fekete két karom.Ím, lásd, az én végtelem Golgota-utam.Nincs eleje és nincsen soha vége.Ezerszer feszülök fel a keresztre. Ez olyan idő, hogy százszor … Olvass tovább
Atya, Fiú, Szentlélek lebeg a mezők felett. Én a fűben járok – nyughatatlan lélek. Térdeim verdesik a fűfejek. Foszlik róluk áldó virágpor. Rozsdás felhő marad megettem. Most még szélesen, vadul látszik nyomom, amint előre gázolok – de estére előjönnek a csendes szelek, éltető harmatok és visszahajtogatják a letiport szálakat. Senkisem fogja tudni, hogy ott jártam … Olvass tovább
Kereslek, Isten, a földben, a virágban, a fákbanés mindenütt megtalállak.Ez az én Istenkereső időm. Kereslek a fényes tavaszban,az erdők virágos feje int: itt vagy.Kereslek az esőben, a szomjasvetések susogják: jelen vagy.Kereslek a fűben: érezlek, tapogatlak.Ez az én boldog Istentaláló időm. A hegy azt riogja: Im, megtaláltad te az Uradat,A vizek azt harsogják: Nem vagyok többé … Olvass tovább
Jött villámcsapás, jött fegyver. Jött fergeteg. Jött emberek hálátlansága. Jött kegyetlenség, jött bűn. Jött éhség és szomorúság. Jött megalázás. Jött üldözés és megpróbáltatás. Jött bujdosás lélek-pusztában és nem volt hová lehajtani fejet. Jött kínszenvedés, Krisztus hét szenvedése. Jött korbácsütés testen és lelken. Jött börtön… Nagy bajomban mindig csak azt mondtam: „Isten kezében vagyunk és ott … Olvass tovább
Februárvég –valami lehetetlenségtörténik mindjárt.Duzzad a rügy,az ágak az égbe markolásznak.Minden lángol, feszül.ó, hogy akarnékén is, én isvalami lehetetlenség lenni,kitágulni, megtisztulni. Ha Január-rém megy és Február-kedves jön,a földről a téli szenny eltűn,bőn és mocsok –én az erdőhátról hóvirágot hozok.A zord árkokból dűl a szent tavasz-szag –Ó, hogy akarnékén is, én isvalami új lenni,újjá válni, megszületni.Ha jönnek … Olvass tovább