Atya, Fiú, Szentlélek lebeg a mezők felett.
Én a fűben járok – nyughatatlan lélek.
Térdeim verdesik a fűfejek.
Foszlik róluk áldó virágpor.
Rozsdás felhő marad megettem.
Most még szélesen, vadul látszik nyomom,
amint előre gázolok –
de estére előjönnek a csendes szelek,
éltető harmatok
és visszahajtogatják a letiport szálakat.
Senkisem fogja tudni,
hogy ott jártam ma közöttük
– a kaszálni való fűben –
keresztül törtettem, embervad,
fűtestvérek békés közösségén.
Szétromboltam és összetörtem
kicsiny fűházakat, – templomokat.
Letapodtam kegyetlenül
napba nyúló fű-karokat,
gyenge csillagokat.
Atya, Fiú, Szentlélek lebeg a mezők felett.