Ma gyóntatóm az erdő. Este van,
Sötét lombok közt csillag, reszkető,
Mint mély templomba tévedt gyertyaláng.
Körül az avar: oltárépítő
És szentélytartó oszlopok: a fák.
Az erdőszélről jöttem: bűn honából,
Sütött a vétek izzón, mint a nap,
Jöttem a bánat szelíd ösvényén,
Kezemben reszketett a levett kalap,
E mély homályba, e szent fák tövébe
Teszem le szívemből ma mind a vétket
Tölgykoronákban orgonáz a szél.
És szól az Isten: „Feloldozlak téged.”