Áprily Lajos – Rohan a kő

Ki rémített meg, életem?Ki lódított meg úgy, hogy annyiiram-fogó hágó utánilyen szédülten tudsz rohanni? Futsz, mint a sziklakő, melyettavak felett, köves tetőkönkamaszkedvünk elinditottmélységre dőlt vadlegelőkön.Hajrá! tompán kondult a gyepa súlyos léptű indulástól.Indul a kő! Hahó, vigyázz:szökj el előle, kicsi pásztor.Szökj el, virág. – Vakon tiportkosborokon, bábakalácson,aztán magasra megszököttegy áfonyás vakondturáson.Aranytüzes gyík földbe bú,hószín csiperkék meglapulnak.Fogoly … Olvass tovább

Áprily Lajos – Az én csodám

Szeretnék Krisztus lenni egy napig.Ha nem egy napig, egy pillanatig. Csak ennyit, míg a kezem ennyit int:Kelj fel a mélyből, hegyre menj megint. Levenném melledről a sziklasúlyt,mely vad korunkból rád zuhogva hullt. Fáradt pilládat megérinteném,s gyötört szemedből megszöknék a rém. Takarodnának gondok és romok,menekülnének régi démonok. Megölelném a kín-örvény felettmaga-mélyébe szédült lelkedet. Csodatevésem sűrű delejétpazarló … Olvass tovább

Áprily Lajos – Találkozás

Kökényvirágos Őrhegyenúgy szállt le, mint az álom.Ballagtam búsan, csöndesenhomályos esti tájon. Az arcán nem volt alkonyat,csak hívó, szent nemesség,és szólt: „Kövess. A holtakata holtak hadd temessék.” „Mester – feleltem -, értelek,te holtra nem haragszol,de lobbanó tekintetedmost életet parancsol. S az élet mély, mély és csodás,ha azt te prédikálod,és mégis, Mester, megbocsáss,ha kúsza szívvel állok. A … Olvass tovább

Mihail J. Lermontov (Áprily Lajos) – Imádság

Ha sorsom néha megtaposs bú fogja szívem át,elmondok egy csodálatosigéjű mély imát. Megnyugtató, áldott varázsárad belőle rám,s gyógyít a szent vigasztalás,míg mondogatja szám. S egyszerre nem fáj semmi sem,gond és bú nem sebez,sírok, hiszek s nehéz szivemoly könnyű, könnyű lesz.  Mihail J. Lermontov versét fordította: Áprily Lajos Nagyon tetszik, megosztom másokkal is!

Áprily Lajos – Új középkor

Testvér, a földről szökni kezd a fénys goromba gyolcsig vedlik itt a pompa.Törd össze tükröd, vesd le álruhád.nincs menedéked, csak a katakomba. Palotáidba csóvát sújt a szél,csillárodat egy vak villám kioltja.Készíts kanócot, s gyűjtsd a mécs-olajt,sötét világ a sírok kriptaboltja. Fenn szó vakított, szikkasztott a fény –zsoltár-fogantatók a hosszu éjek,ős ritmusokra árnyak ringanakés ismét aknamélyből … Olvass tovább

Áprily Lajos – Assisi, jöjj…

Vadjárta út ez, vadcsapás, moha-szegélye zúzmarás. Halkul a léptem. De a vad, az őz s a szarvas megszalad. Pedig kezem fegyvertelen. Assisi, hívlak. Jöjj velem. Nagyobb erőd van, több hited, a szarvast megszelídited. A farkashoz is volt szavad: megállt a gubbiói vad, mert csodát tett keresztjeled… Az erdőn hadd járjak veled. Assisi, szólj. Én hallgatok. … Olvass tovább

Áprily Lajos – Bartimeus

Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz megérintette fénytől szűz szemem, világgá lett a bús világtalanság, s öröm borzongott át a lelkemen. Koldus-kövem felett, a tér derengett, arcom felé egy arc világított, s káprázva néztem hívó, mély szemébe Annak, ki jött, megállt, meggyógyított. Szép volt, anyám, szememmel símogatni virág selymét, gyümölcsök bársonyát, vagy messze-húzó … Olvass tovább

Áprily Lajos – Ajánlás

Ne haragudj. A rét deres volt,a havasok nagyon lilák,s az erdő óriás vörös folt,ne haragudj: nem volt virág. De puszta kézzel mégse jöttem:hol a halál nagyon zenél,sziromtalan csokrot kötöttem,piros bogyó, piros levél. S most add a lelked: karcsu váza,mely őrzi még a nyár borát –s a hervadás vörös varázsamost ráborítja bíborát.