Bartalis János versei Bartalis János (Apáca, 1893. július 29. – Kolozsvár, 1976. december 18.) erdélyi, magyar költő, a szabadvers formának egyik első tudatos művelője. Nem csak az erdélyi, hanem a magyar költészetben is újszerű hangot hozott. Kosztolányi jelenti ki róla a Nyugatban: "Bartalis János költő", miután verseit először neki küldi el véleményezésre. Verseire jellemző az őszinte egyszerűség, a földközeliség öröme, amivel megteremti ember és természet harmóniáját. Mindezt úgy, hogy képei, versmondatai egy egészen különleges aurájú költészetet formál, ez a jellegzetes "bartalisi bukolika". Olvassunk Bartalis János verseket, ne merüljön feledésbe a helikoni költőnk emléke.
Uram, ím gyötrődöm a földön.
Magamban kínt kínra halmozok.
Vad késsel hasogatom a szívem
S magamon ejtek égő sebeket.
…
Atya, Fiú, Szentlélek lebeg a mezők felett.
Én a fűben járok – nyughatatlan lélek.
Térdeim verdesik a fűfejek.
Foszlik róluk áldó virágpor.
…
Kereslek, Isten, a földben, a virágban, a fákban
és mindenütt megtalállak.
Ez az én Istenkereső időm.
Kereslek a fényes tavaszban,
…
Jött villámcsapás, jött fegyver.
Jött fergeteg.
Jött emberek hálátlansága.
Jött kegyetlenség, jött bűn.
…
Februárvég -
valami lehetetlenség
történik mindjárt.
Duzzad a rügy,
…