Bartalis János – Isten elébe letenni

Februárvég –
valami lehetetlenség
történik mindjárt.
Duzzad a rügy,
az ágak az égbe markolásznak.
Minden lángol, feszül.
ó, hogy akarnék
én is, én is
valami lehetetlenség lenni,
kitágulni, megtisztulni.

Ha Január-rém megy és Február-kedves jön,
a földről a téli szenny eltűn,
bőn és mocsok –
én az erdőhátról hóvirágot hozok.
A zord árkokból dűl a szent tavasz-szag –
Ó, hogy akarnék
én is, én is
valami új lenni,
újjá válni, megszületni.
Ha jönnek napvilágos ébredések.
Reggel ágyamból kikelek,
ragyog a kert.
A lég tiszta azúr.
A fénylő fán kis madárka szól
s kalóz tavaszi szél suhint frissen, csípve
a fák közt s új lázakat szór –
Ó, hogy akarnék én is akkor
valami szép, ifjú tiszta lázban égni,
föltámadni, felfrissülni,

megízlelni és megmutatni,
megteremteni és megalkotni,
a legigazabbat, a legelőbbet,
a legnagyobbat, a legeslegszebbet.

és Isten elébe letenni,
és világ elébe letenni
és szívem elébe letenni
és térdepelni és imádkozni
és imádkozni és leborulni.

1933.

Nagyon tetszik, megosztom!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás