Alföldi Géza – Krisztus lehajolt

Hulló hó fátylán át igézett a holdMosolya ezüst-sugárs a kopottan is sudárjegenyékre szerelmesen hajolt. A havas réten egy árva nyúl mosdott.Nem figyelt, észre sem vett.S míg a nyár éneke lett,messziről egy öreg harang bongott. Babonás, különös téléjszaka volt.Álltam egy kereszt tövén,s fázós, topogós fölémkitárt karjával Krisztus lehajolt. Budapest, 1937

Alföldi Géza – Csak a gyökér kitartson

A fa névtelen gyökereinek ajánlom Kint a szőlőnkben, emlékszem rája,Deszka kunyhónk előtt állottÖregapám diófája. Ha vihar támadt, – szőlőkötözéskor, –Dörgött az ég, csattant a villám,Füstölt az úton a felpaskolt por,Ahogy végigverte a dörgő esőostor,Bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem,Miként robognak a felhők az égen. Nagyapám a fát leste.Vajon elbír-e a széllel?Recsegett, ropogott öreg teste,A szél a … Olvass tovább

Alföldi Géza – Ha nálunk született volna…

Népszámlálás volt Betlehemben, –  így szól a Karácsony története, –  s akkor született meg egy istállóban  az Úr egy Fia, – Mária Gyermeke… Nem volt, ki szállást adjon nékik.  Barmok lehelték rá a meleget.  Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója,  Meséli a monda… Mert ott született! De Cegléden, vagy Kecskeméten,  a Hortobágyon ha született volna,  … Olvass tovább

Alföldi Géza – Krisztus!… Krisztus!…

Karácsony éjjel, kint most verte az éjfelet, az égen furcsa fehérlő fény remeg. Az éjben apró lámpások pisla fénye forrósítja az éjjel áhitatát, mintha élne a tiszta hótól felsugárzó visszfény s a kispatak vizén valaki jár. Felnevet a sivár erdők hólepte fáira, s a mosoly lelke mámort hint a hallgató tájra, az éjjel szája is mosolyra rándul, a völgy felett valaki átnyúl s óriás diadalíveket feszít a patak fölé, hogy aki a víz színén halad érezze, várják; hívja a rét, a hegy, a táj, … Olvass tovább