Kosztolányi Dezső – Fohász csillagtalan éjjel

“Nézd, istenem, milyen magam vagyok,mily egyedül e roppant földgolyón.Úgy járok itt, mint az eltévedett,sorsom szemétdombján kiáltozom.Nézd ajkamat, mily hervatag szegény,hisz benne senki sem találja sorsát.Micsoda gúnyfolt üres arcomone ragadozó, gazdátlan pirosság.A végzetek piros pecsétje ezés értelmetlen disszonancia,mely csak beszél és szótlanul eszik,és nem lehet senkit csókolnia.Kiáltó szájamba pecek feszül,szaladó lábamat köti hurok,tele vagyok a fájdalom … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Rapszódia

Nincs, ahova hazatérjek,ténfergek, mint a kísértetéjszaka. Süt a napfény, mégse látnak,a magyar a nagyvilágnakárvája. Megy az élet, jő az élet,ebek vagyunk és cselédek,bolondok. Jajgatok, de nincs, ki hallja,vizes a kalapom aljaa könnytől. Jaj, ha szám egyet kiáltna,kitűzném a kapufáraszívemet. Csak csöndesen, szívem aludj,jó nekem így, jó nekem úgy,akárhogy. Így végezték bús hatalmak,olcsó víz a magyar … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – A magány papja

Itt a magányban újra megtaláltambolyongva síró, tévedt lelkemet,és hull a könnyem csendbe, lassu árban,mint bús mezőkre a halk permeteg. A földre fekszem s bámulom a fákat,könnyezve, dúltan jő a szerelem.S hogy a kongó mezőn senki se láthat,sötét dalok tömjénét égetem. Holt bánatom hamvát fejemre hintem,sivár imákba görnyed a gerincem,a múltak gyászmenetje felkeres. S merev ajakkal … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Anyák

Már a szemük oly szörnyü nagy,hogy megijed, ki belenéz,s szemük alatt sovány gödör,amelybe rémek alszanak.Oly vékonyak, akár a rongy,tejadó mellük elapadt,könnyes szemük kiszáradott,kezük, mint a kardpenge olyéles, határozott, kemény,s uruk sóhajtva néz reá,a kézre, amely puha volt,az álmok lágy párnája volt,s nem ismeri fel a kezet. Nem is nők többé, férfiak,álmos, sebesült katonák,fejükön fekete sisak,a … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – A bal lator

Téged dalollak: vasderekú lator,jéggé fagyott dac, szótalan óriás,ki meghalál szégyen-keresztfáns nem hajolál meg a gyáva kínnak. Két ezredéve zúg le merész szavam,lantom favázát megszögezem vadul,s vasszívvel és csontos marokkalzord zivatart kavarok nagy öblén. Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz,erényt pirító, tisztakezű gonosz –te hallgatál kővé meredten,míg az erény nyavalyogva koldult. Előtted állt a pálya szabad … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Téli alkony

Aranylanak a halvány ablakok… Küzd a sugár a hamvazó sötéttel, fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel, a hósík messze selymesen ragyog. Beszélget a kályhánál a család, a téli alkony nesztelen leszállott. Mint áldozásra készülő leányok, csipkés ruhába állanak a fák. A hazatérő félve, csöndesen lép, retteg zavarni az út szűzi csendjét, az ébredő nesz … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – A sírok vonaglanak

Ma itt vagyok. S tán messze, máshol,     nagy, ismeretlen földekenénrólam álmodik egy ember,     vár, felzokog s hív szüntelen. Talán szeret. Megérzi lelkem,     ha lopva jő az alkonyat,s a tág, nagy ég kék tűkörében     sápadva látja arcomat. A régi századok hatalma     gyakran legörnyeszt és leüt.Bús, vézna árnyak légióit     látom rohanni mindenütt. Tán messze, máshol a ködös múlt     zokog a szemfedő alatt,késő reménnyel hí … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Kérdések

Ha távozom a titkos másvilágba,mit mondotok remegve majd nekem,halvány körülállók, látván csodálva,hogy elszivárog váló életem? Rothadni dugtok egy ködös gödörbe,sírtok, hogy a barátotok halott?S míg fekszem ott, deszkák közé gyötörve,lesz lelketek, hogy dáridózzatok? S én, én az átkozott, majd hogy tekintemőket, kik aztán is csak itt maradnak,ha érezem, hogy szívem egyre halkabb? Fellázadok-e szenvedéseimben,vagy bámulok, … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Könnyek koldusa

Én voltam egykor szent edény. A fájdalom lakott szivemben, s a boldogok poétának neveztek engem. Mostan vagyok koldus, szegény, mert elveszett, mi az enyém volt. S a könny, a könny a nagyvilágra szerteszétfolyt. Zokognak a föld kerekén, mindenki sír, mindenki költő, vak jajgató, fájdalmát az égig üvöltő. De legnagyobb jaj az enyém, ki állok itt … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Vigyázz

Vigyázz.Ez a nagy pillanat. Egy ember jön feléd, bemutatkozik, már tárja kezét, most lát legelőször, rád néz, és elviszi majd az arcod, a hangod s őrzi. Lélek csak az ember a többi emberek lelkében, törékeny gondolatokból faragott, száztitkú, halovány emlék, mely néha a fellegekig magasul. Légy méltó e testvér áhitatos várakozására s remegjen által a … Olvass tovább

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás