Kosztolányi Dezső – A sírok vonaglanak

Ma itt vagyok. S tán messze, máshol,
     nagy, ismeretlen földeken
énrólam álmodik egy ember,
     vár, felzokog s hív szüntelen.

Talán szeret. Megérzi lelkem,
     ha lopva jő az alkonyat,
s a tág, nagy ég kék tűkörében
     sápadva látja arcomat.

A régi századok hatalma
     gyakran legörnyeszt és leüt.
Bús, vézna árnyak légióit
     látom rohanni mindenütt.

Tán messze, máshol a ködös múlt
     zokog a szemfedő alatt,
késő reménnyel hí ölébe
     és a sírok vonaglanak…

Nagyon tetszik, megosztom!

Olvass hasonló verseket:

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás