Itt a magányban újra megtaláltam
bolyongva síró, tévedt lelkemet,
és hull a könnyem csendbe, lassu árban,
mint bús mezőkre a halk permeteg.
A földre fekszem s bámulom a fákat,
könnyezve, dúltan jő a szerelem.
S hogy a kongó mezőn senki se láthat,
sötét dalok tömjénét égetem.
Holt bánatom hamvát fejemre hintem,
sivár imákba görnyed a gerincem,
a múltak gyászmenetje felkeres.
S merev ajakkal hallgatok kevélyen,
magamra húzva éjsötét kedélyem,
mint zord csuháját a bús szerzetes.
Verssel kezdenéd a hetet?
Minden hétfő reggel egy csokor válogatott vers a postaládádba — Hétindító Versek, 2015 óta. 2000+ olvasótárs, bármikor leiratkozhatsz.
Hibát találtál a versben vagy a szerző nevében? Jelezd szeretettel — javítjuk.