Nem görbülhet egyetlen hajukszála,őrzöm legkisebb ráncaika kőzeteknél konokabbanaz ítéletnapig. Könnyeik szivárgó erekbenszemérmesen bujdosnak bennem,és feneketlen tavat ásnaka mindentudó hallgatásnak. Hajnalig síró szeretőkbennémul el így a szerelem,s már nem is ők karolják egymást,a halhatatlanság ölel! Egy egész örökkévalóságőrzi mindannyiuknak sorsát;rendíthetetlen, mint a kőzet,már nem is én ölelem őket. Nagyon tetszik, megosztom másokkal is!
Végűl mindíg Isten útját követtem,bár színem fekete.Ezért, ha egyszer elfogadtatom,úgy leszek az üdvözültek sorában,mint leeresztett sötét zászló,becsavart lobogó,szótlanúl és jelentés nélkűl,és mindeneknél boldogabban.
A jövőről nem sokat tudok,de a végítéletet magam előtt látom.Az a nap, az az óramezítelenségünk fölmagasztalása lesz. A sokaságban senki se keresi egymást.Az Atya, mint egy szálkátvisszaveszi a keresztet,s az angyalok, a mennyek állataifölütik a világ utolsó lapját.Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:nagyon szeretlek. S a hirtelen támadttülekedésbensírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,mielőtt asztalhoz ülnénk.
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan.
1 Mert elhagyatnak akkor mindenek. Külön kerül az egeké, s örökrea világvégi esett földeké,s megint külön a kutyaólak csöndje.A levegőben menekvő madárhad.És látni fogjuk a kelő napot,mint tébolyult pupilla néma ésmint figyelő vadállat, oly nyugodt. De virrasztván a számkivettetésben,mert nem alhatom akkor éjszaka,hányódom én, mint ezer levelével,és szólok én, mint éjidőn a fa: Ismeritek az … Olvass tovább
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sűrü panaszommal jobb ha hallgatok. Tűrök és törődöm engedékenyen: mint Izsák az atyját, én se kérdezem, mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, szófogadó szolga, ami hátra van. Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem eleget? miért vakitottál annyi nappalon, … Olvass tovább
Mit kezdjen, akit elitélt, de fölmentett később az ég, megvonva tőle a halált, mikor már megadta magát? Kit mindenétől üresen talált a szörnyű kegyelem, megsemmisülten, mielőtt a semmi habjaiba dőlt! Mit kezdjen itt! Közületek talányait ki fejti meg? Szorongva anyját kémleli: ha elzokoghatná neki! Fogódzanék akárkibe, de nem lesz soha senkije; szeméből, mint gazdátlan ág, … Olvass tovább
Fogad között fakó panasz, magányosság vacog, lakatlan partokat kutatsz, üres minden tagod, lezárt vagy, mint a kárhozat, a homlokod mögött csak pőre sikoltás maradt vigasznak, semmi több! Nem óv a hűtlen értelem, nem fogja szűk szegély, csillagcsoportokat terel a partalan szeszély elámuló szivedre: állsz tünődve és hagyod, belepjenek, mint sűrű gyász, a foszló csillagok.
Hogy ismerjük- e eléggé azt az 1921. november 27-én született, és mindössze 60 évet megélt Pilinszky Jánost, akinek még életében három rangos díj is jutott, arra nem mernék határozott igennel válaszolni. A Nyugatosok nemzedékének egyik meghatározó alakja, több, hajdani kiadvány, úgy, mint a Vigiliák, az Élet, az Ezüstök és az Új ember adott helyt és … Olvass tovább
Elevenen a csillagok alá, az éjszakák sarában eltemetve, hallod a némaságomat? Mintha egy égbolt madár közeledne. Így hívogatlak szótalan: az örök hallgatásból, idegen egeid alól valaha is kiásol? Eljut hozzád a panaszom? Hiába ostromollak? Köröskörűl a félelem zátonyai ragyognak. Számíthatok rád istenem? Úgy vágyom közeledre, dideregve csak hevesebb a szerelmek szerelme! Temess a karjaid közé, … Olvass tovább
A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.