Amikor Isten a világot szülte,a mindenség az ujjára fagyott.Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,föléjük gyujtotta fönn a Napot.Recsegtek a jegek,amint a tűz-gyerekfölfele tört.S éledt a föld.A lánggömb kék útján végiggurult,aztán a tükröző mélységbe hullt:habokra ráhajolt,szikrázva fuldokolt,pirosan elhasadt,mint aki sugarattöbbé se hint –de reggel visszatér az égre megint. És ahogy a Nap a hevét kifújta,a … Olvass tovább
Az igazi szeretet,mint a napsütésmagát senkitől sem sajnálja,magát senkinek sem kínálja.Akinek kell, azé;barát, ellenség: neki mindegy,nincs érdekeés nem csábítja semmi se.Nem érzelmes sose.Az érzelmesség a szeretet hiánya,a gyűlölet másik pofája;aki lázasan szeret egyfelé,lázasan gyűlöl másfelé.A szeretetben nincs gyűlölet,hát az érzelmes nem igazán szeret.
Ezentúl hadd maradjak közeledbenbár fátylad elmúlását nem igéred,csak orkánban felszáradt harmatotha két zöld csillagodtüzes hajnalba lebbens durvább arany bevonja égi fényeds a szörny-maszkot melyben nyomod követtemerdőn hol nincs kimélet,de puszta homlokodállandó tájra nyit fehér oszlopzatot. Omlásra szánt szikláid közt ülöka fenyvesen túl, mit érint havad,ott a Hatalmak hűs márványu lábalecsügg a porladásba,jég-talpuk hömpölyög,térdtől fel ég … Olvass tovább
Mit bánom én, hogy érdemes,vagy céltalan a dolgom?Patak vagyok: kérdjem-e, hogyhabomat hova hordom? Harcolok: nem tudom, kiértés nem tudom, ki ellen.Nem kell ismernem célomat,mert célom ismer engem.
A Föld, hol az élet terem,a mindent elnyelő sírverema síkság, hegy, tenger, folyóöröknek látszik és muló. Világűr és mennyboltozatsok forgó égi kapcsolata milliárdnyi tűzgolyóöröknek látszik és muló. Mit eltemet a feledés,egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,egy rezdület mely elpörögMúlónak látszik és örök Mert ami egyszer végbementazon nem másít semmi rend,se Isten, se az ördögök:mulónak látszik és örök.
Megkérem a felkelő napotmosolyogjon be reggelAnyácska ablakán. Megkérem a felhőnyájakatlegeljenek most másutta nagy ég hajlatán. Megkérem a kertünk aljábanfutó csermelyt, ne legyenma hangos szava itt.Weöres Sándor Megkérem a kis fülemülétdalolja házunk előtta legszebb dalait. Megkérem a tücsökzenekartkísérje lágyan, halkanmadárka életét. Megkérem a kert virágaitkedves illatuk szórjákAnyácska merre lép.
Szűz rózsákkal kél a hajnal…égő szívvel, dalos ajkkalüdvözöllek, Alkotóm!Mint az anyjából a gyermek,im a dolgok is kikelnekdurva, mély árny-burkaikból,hogy színnel köszöntsenek. Égi Hűség! Gyönyörűség!Te legtisztább Célszerűség!Te egyetlen Bizonyos!Nem szerencsét s üdvösségetkérek Tőled: Bölcsességedtudja, mért teremtett és hatűzre vetsz is, áldalak. Fönntartóm, add, hogy ne kelljenelrúgnom, mi aljas bennem,magamat csonkítanom:virradatnak ékessége,megbontatlan teljessége,oldd föl bennem éjszakámnakáldatlan salakjait. … Olvass tovább
Köszöntelek a folyók zúgásával,a felhő-arcú hegyekkel, a hegy forma fellegekkel,a gong-alakú csillagokkal,köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,és végül az ámulatos nap-ragyogással:mind a tiéd!valamennyiben itt vagy,akkor is, ha szenderegsz és úgy is, ha leszállsz hozzánk váratlanúls a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újrakerek pajzsaidat, eleven mezőkön és rideg mérföldköveken heverőket,egyszerűségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,miket állandó … Olvass tovább
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon áta száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,végül mind elmegyünk, a napsütés is elmaradés lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,hullott almát a kertben, vagy egy … Olvass tovább
Mit málló kőre nem bizol:mintázd meg levegőből.Van néha olyan pillanatmely kilóg az időből, mit kő nem óv, megőrzi ő,bezárva kincses öklét,jövője nincs és multja sincs,ő maga az öröklét. Mint fürdőző combját ha halsúrolta s tovalibbent –így néha megérezhetedönnön-magadban Istent: fél-emlék a jelenben is,és később, mint az álom.S az öröklétet ízleledmég innen a halálon.