József Attila – Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,kemény a menny és vándor a vidék,halkul a hó, megáll az elmenő,lehellete a lobbant keszkenő. Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyonhelyezkedik a csontozott uton;kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,zuzódik, zizzen, izzad és buzog. De fönn a hegyen ágyat bont a köd,mint egykor melléd: mellé leülök.Bajos szél jaját csendben hallgatom,csak hulló hajam … Olvass tovább