József Attila – Óh szív! Nyugodj!

Fegyverben réved fönn a téli ég,kemény a menny és vándor a vidék,halkul a hó, megáll az elmenő,lehellete a lobbant keszkenő. Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyonhelyezkedik a csontozott uton;kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,zuzódik, zizzen, izzad és buzog. De fönn a hegyen ágyat bont a köd,mint egykor melléd: mellé leülök.Bajos szél jaját csendben hallgatom,csak hulló hajam … Olvass tovább

József Attila – Érik a fény

Megrázhatom fáimat, már közelednek testvéreim. Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött, a kicsi madarakat látod-e vállainkon?Mi vagyunk azok és szelíd arcunk is egymáshoz ér –Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a szeretetbe. A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult kenyerek telepednek kü-  szöbeinkreGyémánthidak szökkennek mindenfelé s az elaludt aknákPacsirtákként emelkednek szívünkbe és szelíden fölrobbannak csókjainkban. Hát pazaroljuk … Olvass tovább

József Attila – Éjjel

Halkan hörög végsőt a lámpaS a nagy halál apáca-lánya,Sötét királylány jő szobámba. Hideg szemét szemembe oltja,Csöndet simít bús homlokomra,Nem érzi, gödre mily goromba. Nem kérdi, szürke-é a vágyam,Nem nézi, mily kopott az ágyam,Csak átölel a csöndbe lágyan. Pompát csókol szűz gondolatraÉs megcsókolja, bármi gyatra.Rokkant gyereklelkem ringatja. Sötét haja szobámra bomlikS miken komorság, köd borong itt,Most … Olvass tovább

József Attila – A paradicsom életté lesz

A fák megálltak mozdulatlan,A vizek nyugtalanok lettek,Különös zaj támadt a kertben,Valami bántotta a kertet. Egy hattyú énekelt és úszottHullámos, karcsú lebegőben,Énekelt, úszott s hirtelen csakMeghalt ott fönn a levegőben. A fűszálak elszomorodtak,Kis homlokukat eltakarták,A bogarak szívére köd jöttS a fűszálakat összemarták. Éhes lett minden, a virág is,Melyet jószagú szellő ápol,A harmatból a légy kimászottS Isten … Olvass tovább

József Attila – Én dobtam

Én dobtam ide magamat, szívünkben vakok topognak, de szándékunk  egyet jelent a rádiummalMaholnap Jehovák leszünk, hogy emberré teremtsük magunkat újraEz a szerelem s a patakhúrú ének, mely most kinyújtózkodik, hogy  fölérjen valahogy kedvesem bokájáigA lélek hullámhossza éppen a magasságom, ezért van az, hogy csóknak  mondjuk a szédítő naprendszereketForognak és zengő fekete hajuk alatt szelíden mosolyognak … Olvass tovább

József Attila – Csöndes estéli zsoltár

Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam. Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel.Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám.Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok.De … Olvass tovább

József Attila – A Szent Jobb ünnepén

Keresztények, ti hajtsatok fejet –A mai nap az örökéltü Szent JobbMalasztja száll s a hívő lelkeketMegedzi. Zengjen zsoltárunk – ott fent jobb Lesz élni majd, ha bús fejünk felettAz Úr hatalmával vigyáz a Szent Jobb –Oh áldjuk, áldjuk százszor e kezetS emelkedjünk fel Krisztushoz, ki lent volt. De ti, pogány ősöknek véreiNagy daccal mégse szálljatok … Olvass tovább

József Attila – A hetedik

E világon ha ütsz tanyát,hétszer szűljön meg az anyád!Egyszer szűljön égő házban,egyszer jeges áradásban,egyszer bolondok házában,egyszer hajló, szép búzában,egyszer kongó kolostorban,egyszer disznók közt az ólban.Fölsír a hat, de mire mégy?A hetedik te magad légy! Ellenség ha elődbe áll,hét legyen, kit előtalál.Egy, ki kezdi szabad napját,egy, ki végzi szolgálatját,egy, ki népet ingyen oktat,egy, kit úszni vízbe … Olvass tovább

József Attila – A bűn

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,  de jól érzem magam.Csak az zavar e semmiben,  mért nincs bűnöm, ha van. Hogy bűnös vagyok, nem vitás.  De bármit gondolok,az én bűnöm valami más.  Tán együgyű dolog. Mint fösvény eltünt aranyát,  e bűnt keresem én;elhagytam érte egy anyát,  bár szivem nem kemény. És meg is lelem egy napon  az … Olvass tovább

József Attila – Az örök elmulás

A földön semmi nem örök…A fákon árnyak nőnek este,A félhomály is nyöszörög. Eloszlik a Gond barna teste,(A zsíros földbe rothadunk)S ki egykor óhajunkat leste – Ó, puszta szív, borus agyunk! –Már könnyező szem, búcsut intett.Mi mindent, mindent elhagyunk És minden, minden elhagy minket,A szó, kisértés, dölyf s a vérÉs visszasírjuk könnyeinket, Mely már az Óceánba … Olvass tovább

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás