Én dobtam ide magamat, szívünkben vakok topognak, de szándékunk
egyet jelent a rádiummal
Maholnap Jehovák leszünk, hogy emberré teremtsük magunkat újra
Ez a szerelem s a patakhúrú ének, mely most kinyújtózkodik, hogy
fölérjen valahogy kedvesem bokájáig
A lélek hullámhossza éppen a magasságom, ezért van az, hogy csóknak
mondjuk a szédítő naprendszereket
Forognak és zengő fekete hajuk alatt szelíden mosolyognak az imádságok.
Nehéz álomban hervadnak az órák
De violakert úszik belőlünk arasznyira a város fölé
Odaindul a vonat s a könnyek árnyékában odasikoltanak a karcsú tornyok
Hát gondoljatok a hárfaszemű fiatalokra, szegények
Nincs, aki friss, tiszta vízzel borulna ártatlan életükre.
1924 ősze