Akinek van hozzátartozója, aki érzett már szeretetet egy másik ember iránt, az előbb vagy utóbb megtapasztalja a gyász kegyetlenül lehangoló, szívet tépő érzését.
Sok esetben nehéz túllépni, és mindig abban reménykedünk, hogy majd az idő, az, ami segít a sebek fájdalmát tompítani. De mindazoknak, akiknek mustármagnyi hitük van, ennél jóval nagyobb, és erősebb pártfogójuk akad a gyász óráiban: ez Istennek mindenütt megtapasztalható szeretete.
Természetesen ez abban a lehangolóan kegyetlen pillanatban sok esetben „szerény vigasz”, de mégis Hozzá fordulhatunk, szavakkal és szavak nélkül egyaránt.
A gyász versek hasonló módon próbálják feldolgozni egyetemes szinten azt a semmihez nem fogható, embert próbáló érzést, amit gyásznak nevezünk.
Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,Melyben sugár s könny lágyan összefoly. Jól tudtam, hogy nagy, nagy bánatja volt.Nem láttam mégse bájosabb mosolyt. Faggattam, kértem: Nos, mi bántja hát?De mást nem láttam, csak szép mosolyát. Rajtam pihent a könny-áztatta szem,S mosollyal mondta: Nem fáj semmi sem! Mint vándor-angyal járt e bús világban.Ha égre nézett, mosolyogni láttam. Úgy tetszett … Olvass tovább
Áldj meg, ha itthagysz, áldj akkor is,Ha rossz voltam.Nem nézhetünk egymás szemébeMajd egykor holtan. Fölpattant, nagy, halott szemeinkKérdve világítják az éjünk:Miért nem voltunk jók egymáshoz,Amikor éltünk?
Én a Halál rokona vagyok,Szeretem a tűnő szerelmet,Szeretem megcsókolni azt,Aki elmegy. Szeretem a beteg rózsákat,Hervadva ha vágynak, a nőket,A sugaras, a bánatosŐsz-időket. Szeretem a szomorú órákKisértetes, intő hivását,A nagy Halál, a szent HalálJátszi mását. Szeretem az elutazókat,Sírókat és fölébredőket,S dér-esős, hideg hajnalonA mezőket. Szeretem a fáradt lemondást,Könnyetlen sírást és a békét,Bölcsek, poéták, betegekMenedékét. Szeretem azt, … Olvass tovább
Lábújhegyen jött át a hídon,rám nézett színtelen szemével.Hangtalan jöttek szavak számon,csak felém biccentett fejével. Hideg volt, mint fagyos téli szél,halál vont köré bús aurát.Éreztem, ha most hozzám beszél,megnyitja túlvilág kapuját. Hangtalanul ment el mellettem,szó nem hagyta el merev száját,tudtam, ha rám néz hát elvesztem,de a halál nem küldött számlát.
Hiába! Nem csordult ki könnyem;Nem gördült végig nagy cseppekben,Fényes, hosszú barázdát hagyvaFakó, halavány arcomon.Csak álltam ott a koporsónál Vihar után villámütött faEgyedül szárazonA csepegő rengetegben –Szivemben a kövült fájdalomKínjával, könnytelen szemekkel…Köröttem versenyt sírva sírtaA veszteség keserű könnyétA jóbarátok sirató serege.Óh csak ne kellett volna látnomTitkolt örömnek villanásátA könnytől ázott arcokon –Amint egy-egy jól sikerültBánatroham szemökbe … Olvass tovább
Ezen az első őszi reggelen Jobban fáj, hogy már nem lehetsz velem. Most lehetnék hozzád figyelmesebb: Az ősz, tudod, mindíg megenyhített. Beteg lelkemen most pattan a zár, Pattintgatja a búcsúzó sugár. Most nyílnak bennem fátyolos egek, Most félve, én is föltekinthetek. Most írhatnék Neked sokat, sokat, Míg szólnál: „Fiam, ne fáraszd magad.” Most mutathatnék elsőül Neked A reggelinél elibéd simítva, Sápadt szirmú … Olvass tovább
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?Bizony bíbor és bronz és aranyÉs örökkévaló szent szépség vagyunk.Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:Bizony, e világ dőre, esztelenPompájánál nagyobb pompa vagyunk.Nem történhetik velünk semmi sem,Mi megronthatná szép, igaz-magunk.Míg a fán vagyunk: napban ragyogunkS ha alászállunk: vár a hűs avar,Testvér-levél testvér-lombot takar,Ott is otthon vagyunk.Ha megkeményedünk és megfagyunk:Zuzmara csillog rajtunk: hermelin.Bíbor után a … Olvass tovább
Beteg vagyok. Talán meg is halok.Künn csöndes téli éj van. A kályha morog.Jégfátyol fehérlik az ablakomon.Imádkozom. Miatyánk Isten, Mindeneknek Atyja,kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,az én szívem kétség nem szorongatja,midőn indulok végórám elé:a halál nékem nem fekete börtön,nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:egy ajtó bezárul itt lenn a földön,s egy ajtó kinyílik ott fenn … Olvass tovább
Voltál már az alkalom temetésén?Verik a koporsófödeletfagyos téli göröngyök,s a szívedet göröngynehéz miértek:Miért nem tetted?Miért nem adtad?Miért nem mondtad?Felelj: miért nem?… Ezer alkalmat temetünkminden temetésen.Hiába koszorú, virágsíron, ravatalon…Verik a koporsófödeletfagyos téli göröngyök…Elmúlt az alkalom.
Ne sírj azért, mert szeretsz engem!A halál nem jelent semmit.Csupán átmentem a másik oldalra.Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,ne keress új szavakat.Ne fordulj felém ünnepélyes szomorú arccal,folytasd kacagásod,nevessünk együtt, mint mindig tettük.Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, … Olvass tovább