Akinek van hozzátartozója, aki érzett már szeretetet egy másik ember iránt, az előbb vagy utóbb megtapasztalja a gyász kegyetlenül lehangoló, szívet tépő érzését.
Sok esetben nehéz túllépni, és mindig abban reménykedünk, hogy majd az idő, az, ami segít a sebek fájdalmát tompítani. De mindazoknak, akiknek mustármagnyi hitük van, ennél jóval nagyobb, és erősebb pártfogójuk akad a gyász óráiban: ez Istennek mindenütt megtapasztalható szeretete.
Természetesen ez abban a lehangolóan kegyetlen pillanatban sok esetben „szerény vigasz”, de mégis Hozzá fordulhatunk, szavakkal és szavak nélkül egyaránt.
A gyász versek hasonló módon próbálják feldolgozni egyetemes szinten azt a semmihez nem fogható, embert próbáló érzést, amit gyásznak nevezünk.
Ezen az első őszi reggelen Jobban fáj, hogy már nem lehetsz velem. Most lehetnék hozzád figyelmesebb: Az ősz, tudod, mindíg megenyhített. Beteg lelkemen most pattan a zár, Pattintgatja a búcsúzó sugár. Most nyílnak bennem fátyolos egek, Most félve, én is föltekinthetek. Most írhatnék Neked sokat, sokat, Míg szólnál: „Fiam, ne fáraszd magad.” Most mutathatnék elsőül Neked A reggelinél elibéd simítva, Sápadt szirmú … Olvass tovább
Beteg vagyok. Talán meg is halok.Künn csöndes téli éj van. A kályha morog.Jégfátyol fehérlik az ablakomon.Imádkozom. Miatyánk Isten, Mindeneknek Atyja,kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,az én szívem kétség nem szorongatja,midőn indulok végórám elé:a halál nékem nem fekete börtön,nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:egy ajtó bezárul itt lenn a földön,s egy ajtó kinyílik ott fenn … Olvass tovább
Voltál már az alkalom temetésén?Verik a koporsófödeletfagyos téli göröngyök,s a szívedet göröngynehéz miértek:Miért nem tetted?Miért nem adtad?Miért nem mondtad?Felelj: miért nem?… Ezer alkalmat temetünkminden temetésen.Hiába koszorú, virágsíron, ravatalon…Verik a koporsófödeletfagyos téli göröngyök…Elmúlt az alkalom.
Ne sírj azért, mert szeretsz engem!A halál nem jelent semmit.Csupán átmentem a másik oldalra.Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,ne keress új szavakat.Ne fordulj felém ünnepélyes szomorú arccal,folytasd kacagásod,nevessünk együtt, mint mindig tettük.Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, … Olvass tovább
Láttam a halált:arca fehér volt és a szeme kék,olyan szelíden nézett,nem nézett úgy rám senki rég: Pallón haladtam át,örvényes, poklos mélységek felett,ábrándozva, mint rendesen.Éreztem egyszer:lábam alatt a pallót nem lelem! Üresbe léptem.Lent várt a mélység: fehér Halál-leány,hab-karjait kacagva tárta értem,s morajlott, zúgott szívbontó zenét. Behunytam a szemem,és szóltam nagyon halkan: úgy legyen.Elgondoltam: de furcsa is … Olvass tovább
Meghalt: Közönnyel olvasod.Meghalt: Mindennap hallhatod.Hamar mondod ki, kurta szó,Mégis szivet rázkódtató. A nyelvnek nincs búsabb szava.Ez az örök kháosz maga.A kinek szól, nem érti meg;A síri éj vak és siket. A földi lét javát-jaját,Száz örömét és száz bajátNem érzi többé sohasemA szív, ha porlik odalenn. Jöhet a nyájas kikelet,Fakaszthat miljó életet;Egész föld ünnepelheti:Szegény tatár, mindegy … Olvass tovább
Nem görbülhet egyetlen hajukszála,őrzöm legkisebb ráncaika kőzeteknél konokabbanaz ítéletnapig. Könnyeik szivárgó erekbenszemérmesen bujdosnak bennem,és feneketlen tavat ásnaka mindentudó hallgatásnak. Hajnalig síró szeretőkbennémul el így a szerelem,s már nem is ők karolják egymást,a halhatatlanság ölel! Egy egész örökkévalóságőrzi mindannyiuknak sorsát;rendíthetetlen, mint a kőzet,már nem is én ölelem őket. Nagyon tetszik, megosztom másokkal is!
Ne szóljatok, és ne mozduljatok,Fojtsátok vissza lélekzetetek…Nézzétek: fa vagyok,Reszketnek rajtam a színes levelek.Egy vékony, vékony tündér-cérnaszálon,Életen túl, innen a halálonMég tartja őket valami csoda…Pedig elmult Halottak napja is,Mi most nem hull le, nem hull le soha, Ne szóljatok, és ne mozduljatok, –Egy pillantás, egy sóhajtás elég:És lehullnak a legutolsó álmok,És meghalnak az utolsó mesék.Ne szóljatok … Olvass tovább
Vagy így, vagy úgy, de mindenki sietMostanában tőlem valahova –Nem volt ily kurta azelőtt a perc,S az óra ily kiszabott, mostoha.Mindenki megy és mindenki lohol,Egyik csomagol – másik haldokol.Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa:Jövevények és vándorok vagyunkÉs nincsen itt senkinek maradása. –Néha borzadok s fázom élni, lenni:Ebben a maradástalan világbanNekem is útra kellene már … Olvass tovább
Nem, nem az a halál, ahogy itt nevezik,Ha koporsónknak a födelét szegezik;Nem, nem az a halál, amit a léha hisz,Midőn a gyászszekér a temetőbe visz;És az sem a halál, midőn már más sirat:Öröm vagy fájdalom, bú vagy érdek miatt –Ah az, az a halál: midőn még itt vagyunk:De halva és magunk siratjuk – önmagunk! Emlékszem … Olvass tovább