Nem borítnaktermő virágok:mint korhadt fát,a sors kivágott. Nem ölel lány, sem asszony karja: ledőltem az őszi avarra. Lehullt rólam lomb, gyümölcs, kéreg: az emberek keresztüllépnek. Isten rámsújt – s mint ács a fából – a lelkemből koporsót ácsol.
Ó, testvérem, nagy a te bölcsességed,ki ismered az Istened, tudod:örök az élet – s elméddel felméreda koránt, kátét és a talmudot. És te talán még bölcsebb vagy, testvérem,ki hirdeted, hogy nincs más, te magadsem vagy egyéb, mint a végtelen térbenfénylő elektromosság: Ősanyag. És testvérem, lásd, pirulok miatta,de nem tudom, kis életem ki adta –és a … Olvass tovább