Magyar költők versei

Nem szeretnék sem alacsony, sem magas röptű elemzésekbe belemenni. Tudjuk jól, hogy a mai zavaros, labirintusokkal teli világunkban nehéz eldönteni, mi az értékteremtő tett.

Melyek azok a szavak, gondolatok, amelyekre szépirodalomként tekinthetünk.
Ma mindenki lehet író, költő, bárki megjelentethet könyvet, kötetet minden kontroll nélkül. Ma a média sem azokat a kortárs irodalmi alkotásokat veszi előtérbe, amelyek megkérdőjelezhetetlen értéket hordoznak, hanem azokat, amelyekből nagyobb nézettséget, vagy több kattintást, lájkot remél.

Így nem csoda, ha a versekre, irodalomra szomjazó közönség sem tudja eldönteni, hogy a “trendi” az vajon értékes-e?

A minden korlátot, jó ízlést, etikai normákat felrúgó írásokra hogyan tekintsünk?

Egyáltalán a szabályok felrúgása egyediséggel ruházza-e fel az irodalminak kikiáltott alkotást?

Mit jelent a “klasszikus”?

Hiszem, még az irodalom kritikusoknak is feladja a leckét, jól választani. Mert, a merő szubjektivitás világát éljük, ahol sok esetben “értékké lesz az értéktelen.”

Úgy gondolom, és remélem vannak még páran, akik mindezt a gondolatot támogatják, hogy tökéletesen megférnek a 21. század robaja mellett a magyar költők klasszikus versei.

Sőt!

Sok esetben úgy írtak le több évtizede egy-egy gondolatot, hogy azok a mai világunk problémájára is tökéletesen ráilleszthetők.
Éppen ezért a napi vers olvasás kitűnő gondolatébresztő, akkor is, ha még mindig szüntelenül keresel valami megnyugvást, de akkor is, ha már rég megtaláltad az utad, mert a cél közös!

A magyar klasszikus költők istenes versei életről, barátságról, hitről, kegyelemről, áldásról, szeretetről, hazáról szólnak!
A versek a szeretetről olyan csodálatos harmónián keresztül szólítanak meg, amit egy szóval úgyis nevezhetünk: magyar nyelv!