Várt már, a végső élet-állomás.Nem volt szava komoly marasztalásra.Ki menni készül, itt e partokonMi kedves néki, mindenét elássa. Alattam vizek békés mélyei.Podgyászom nem sok, ócska, csonka nóták,Hervadt nyarak fakó emlékei,Egy vágy, amelyből sosem lett valóság. Hajómra vártam. Az ezüst kapuAz örök-utnak szárnyait kitárta:Hagyj visszanézni, aki hiva-hivsz,Csak még egyszer, a ködbe hullt világba. S te összefogtad … Olvass tovább
Asszonyok. Elfáradtak, vének,Szivükben igék és tömjének.Krisztus keresztjén remegő bocsánat:“Könyörülj rajtunk, ki Magdolnát láttad.” Az időben, ismertem őket.Hajnalok tüzében égőket,Kitártan büvös, liliomos karjuk:“A vágyak kinját szomjazzuk, akarjuk!” Hervadtan hull a szó, imádság,Hogy mámor-éveiket váltsák…Az Ur megvédett minden könnyet, átkot,Mikor az Egynek, csókkal megbocsátott.
A jóság abrosza kibomlik.Dúsan terül a vendégasztal…Kit ver az élet, vagy becézget,Mindenkit anyásan marasztal. Minden kis ágon áldás hintáz,Ajtókat nyit a gyertya fénye.Együtt leszünk, ha jön az óraS leszáll a Betlehemnek éje. Együtt leszünk élők s a holtak,Ha megcsendül a pásztorének…Legyen gazdagja mind ez éjen,Az öröm békés kenyerének.
Terítsetek csak ma is eggyel többre, A jóságkapu legyen nyitva, Ki tudja kiket sújt az élet ökle? Ki áll az éjben kitaszítva? A pásztorcsillagot nagy köd takarja És Bethlehem oly messze-messze… Hadd zúgjon ma a szeretet harangja S ki szenved, azt ide vezesse. A jóságkapu két szárnya kitárva, Mindenki szelhet kenyerünkből, – Az elesett, a … Olvass tovább