Reményik Sándor – Szerenád oda túlra

Ezen az első őszi reggelen 
Jobban fáj, hogy már nem lehetsz velem. 

Most lehetnék hozzád figyelmesebb: 
Az ősz, tudod, mindíg megenyhített. 

Beteg lelkemen most pattan a zár, 
Pattintgatja a búcsúzó sugár. 

Most nyílnak bennem fátyolos egek, 
Most félve, én is föltekinthetek. 

Most írhatnék Neked sokat, sokat, 
Míg szólnál: “Fiam, ne fáraszd magad.” 

Most mutathatnék elsőül Neked 
A reggelinél elibéd simítva, 
Sápadt szirmú kései verseket, 

S hallgatnám kritikád, a halkszavút, 
Egyetlen drága anya-kifogást: 
“Ó, fiam, – csak ne olyan szomorút…”

Szólj hozzá!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás