Olosz Lajos – Barlanghomály

Maholnap már semmit sem mondok.
A barlang homálya egyre mélyebb.
Reákönyöklök kőpadomra,
nem lázadok és nem remélek.
Jaj, amikor még tavaszi álom
kicsalt a völgybe és egyre űzött,
milyen gyönyörű, furcsa hajsza volt:
a szívembe vérvörös virágot tűzött.
Barlangomba akkor, ha megtértem,
parazsat szítottam karcsú lángra,
és vidáman ámultam, trachitszobámat
virágokkal hogy bedobálta.
Éjszaka a szájához ültem:
besziporkázott minden csillag,
a réteken nyújtózott a május,
és nem hagyott aludni a tavaszillat.
Most már sötétkék itt benn a mennyezet
és lassankint a falak egész feketék,
és hasztalan vonszolnám magam a szabadba,
mert benn a szívemben fekete az ég.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás