admin Vadjárta út ez, vadcsapás, moha-szegélye zúzmarás. Halkul a léptem. De a vad, az őz s a szarvas megszalad. Pedig kezem fegyvertelen. Assisi, hívlak. Jöjj velem. Nagyobb erőd van, több hited, a szarvast megszelídited. A farkashoz is volt szavad: megállt a gubbiói vad, mert csodát tett keresztjeled… Az erdőn hadd járjak veled. Assisi, szólj. Én hallgatok. … Olvass tovább
Lélek, én lelkem, hogyha ismernélek!Ha bejárhatnám a határidat!– Neki indulok s olyan szövevényes…a folyamain nincsenek hidak. –Ha ismernélek, s tudnám, mihez kezdjek!Mélységeidből titkok integetnek. Lélek, én lelkem, mért vagy nyughatatlan?Megfélemlítőn zúgsz, morajlasz folyvást.S én idegenül önbirodalmamban,remegve tartom kezemben a kormányt.Koldus királyod, mit tegyek veled?Merre keressek segítő kezet? Lélek, én lelkem, hol van az a Mester,Ki … Olvass tovább
Örökké van a táj, a fák, az almakertek, a fák végén a lomb vagy a diólevél, miket úgy hajt a szél, mint halakat a gyermek, ahogy ujjaival a víz széléhez ér. Lenn ember ballag át, az aszfalt néma útja kígyózik bőrösen és lendül és ragyog, a lebegő ködök a levegőbe fúrva egyhelyben fekszenek, mint fáradt … Olvass tovább
Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék! Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már, hogy ne szeressék! Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább a szíve tessék! Fél egyedül. Csak karolják! – s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék. Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül … Olvass tovább
Az a legszörnyűbb tudat-állapot, mikor magunkban kell elsírni minden bánatot, s úgy kell viseltetnünk, mintha nem is fájna az a marcangoló kín mely lelkünk falát vájja. Az a leggyötrőbb belső szenvedés, mikor nincs kar, sem szív, mely ölelésre kész, csak nehéz könnyek vannak, melyeknek sós-víz csobogása ringat bele lágy szavakkal, az álmok világába. Az a … Olvass tovább
Uram, adj csöndes éjt,Nyugodalmas, nagy éjtA te vén gyermekednek,Beteg, rossz gyermekednek. Fölséges dáridók,Keserves dáridókMuzsikája kerüljön,Hangja messze kerüljön. Ne ülje szívemet,Nyomorék szivemetAz ébrenlét lidérce,Rettenetes lidérce. Aludjak kacagón,Álmodjak kacagónS boldoguljak álmomban,Ifjuljak meg álmomban. Valami nagyon nagyot,Valami dicső nagyotÁlmodva hadd képzeljek,Éjemben hadd képzeljek. Imádkozzak, mint gyerek,Régi, iskolás gyerekIstenes áhitattal,Altató áhitattal. Mikor az alkony leszáll,A barna alkony leszáll,Régi imám … Olvass tovább
Oly kis lelkem van, hogy ilyen parányi nincs senkinek talán. Beszélek én, de hangom is pici, hát nem figyelsz reám, azt sem tudod, hogy katona vagyok, mert én nagyon kis katona vagyok, engem nem is látsz, csak a kardomat; van ám sok kardom, forgatom, villogtatom, suhogtatom, még tisztelgésre is kirántom, szigorú az én kapitányom, nem … Olvass tovább
Az Úristen minket nagyon szeret,Minket mindennap látogat.Nehéz, kegyetlen-nehéz a lábaS egy-két magyar szív néha megszakad. Istenjárás van, csöndesek legyünk.Valaki bús dalokat dalol.Tudom kicsoda – Ő az, énekel,Csak énekelget bennünk valahol. Hangja úgy búg, mint a nagy harangé,Szeme vak, mindent eltipor.– Úristen szeress, de eredj innen,Vendégre nem vár víg halotti tor.Az Úristen minket nagyon szeret,Minket mindennap … Olvass tovább
Szép volt, anyám, mikor a két szelíd kéz megérintette fénytől szűz szemem, világgá lett a bús világtalanság, s öröm borzongott át a lelkemen. Koldus-kövem felett, a tér derengett, arcom felé egy arc világított, s káprázva néztem hívó, mély szemébe Annak, ki jött, megállt, meggyógyított. Szép volt, anyám, szememmel símogatni virág selymét, gyümölcsök bársonyát, vagy messze-húzó … Olvass tovább
Mily szomorú a lélek alja,a lélek ege mily magas,azért lettünk, hogy égbe törjünk,vagy földre hullni ugyanaz? madárképesség, lélek-ára,szárnyaszegett hit, hontalan,azért lett szárnya, hogy röpüljön,azért röpül, mert szárnya van?