Ifj. Bartha Sándor – Elfáradtunk?

Még távol a csúcs.
Még nagyon messze.
Ködfoszlányok és felhők fedte,
messzi csúcs.
Ólomléptekkel, kőnehéz szívekkel
araszolunk felé,
s míg magunknak bíztatón suttogunk:
menni, menni kell!
Egyre ritkábban emeljük fel tekintetünk,
s megadón valljuk be:
tovább már egy lépést sem tehetünk.
Mert oly távol még a csúcs.
Olyan sokat kell addig még küzdeni.
Öregszünk, gyengülünk,
s homályosuló szemünk
már nem egészen tisztán látja a célt,
azt a messzi-messzi célt.
Ami talán már nem is a célunk,
amiért már nem is olyan jó közdeni,
amit már nem is annyira akarunk,
s amivel már nem is érdemes időt tölteni.
 
Így araszolunk, töpörödött lelki csúcsokon,
míg vérszomlyas, kárörvendő,
Lucifert szolgáló ‘angyalok’
fülünkbe súgják:
Ó nem, nem a csúcsokon,
ott lent van igazán az élet,
ott alant lehet mindent megtalálni,
a völgyben, a hűs patakok mentén,
széltől védetten ott kell neked pihenni.
Nincsenek ott gondok és
nem kell közdeni,
ó, hagyd e bárgyú vágyat,
a folyton felemelkedését,
hisz úgy is túl messze a csúcs!
 
Valóban, messze van.
Verejték hull alá a homlokunkról,
ahogy botrányköveket kerülgetve lépkedünk.
Mindenféle szél csapdossa arcunkat,
mennyire nehéz, de mást nem tehetünk.
Könyörgünk, kérünk,
imáinkkal döngetjük égi ajtaid, Istenünk:
Ó segíts, segíts magasba jutni,
oda, a csúcsok közelébe,
fel, minél fennebb, hogy egykor majd
trónod elébe állhasson a néped.
Ha szélverten, szakadtan is,
de győzelemmel,
s feltelve Tőled áradó,
örökéletet adó kegyelemmel.
 
Ó, ha látjuk már a célt,
akkor nincs is oly távol.
A távol is közel van,
és nem a ködfátyol,
nem a kísértő látható-hallható csupán,
hanem látni Téged,
érezni a Lényed,
tudni azt, hogy mellettünk harcolsz,
s megfogni erős, átszegzett kezed,
s úgy indulni újra meg újra el
a távoli csúcsok felé.
 
A menny felé.

Bárd Miklós – Isten-érzés

alias leveledi Kozma Ferenc Ha elszakadni mindentől, mi szent,Szabadulást, szabadságot jelent;Ha földiekhez nincs köze az égnek,Urat nem ismer, független a lélek;Ha szellemének nincs határ, se korlát,S fölszabadulván jobban végzi dolgát:Óh akkor én, ti boldog szabadok,Bilincsben sínylő szegény rab vagyok. Uramhoz, aki a magasban székel,Vagyok láncolva égi kötelékkel.Örökké tartó ez a drága rabság,Hatalmas Isten-érzés edzi kapcsát.Magas … Bővebben

Komjáthy Jenő – Új Józsué

I. Kiragadom az időbül,Ami soha el nem évül. Megragadom azt a percet,Ami soha le nem perceg. Elragadom azt a hangot,Mi a szívből szívbe hangzott. Fölragadom azt a lelket,Kit igazság szomja kerget. Elragadom, föl az égig,Kit fensége le nem szédít. Kiragadom a világból,Kiben eszme tüze lángol. Azt a lángot istenkézbőlLeragadom, le az égből. II. Megállítom azt … Bővebben

Gárdonyi Géza – Történetem

Az Úr bement a gyúróműhelyébe.– Ma csinálok – mond – egypár állatot:Kell egy bagoly, egy tigris és egy bárány,meg egy tücsök. És hozzá is fogott. De mert kevés volt éppen az agyag,apró lett némely nagynak szánt alak.– Ej, – szólt boszúsan, – máma rosz napom van,nem is vagyok a jóhangulatomban. És összegyúrva a négy alakot,belőlük … Bővebben

Faludi Ferenc – Az Úr Jézushoz

Jézus, szivem szép szerelme!Az én lelkem gerjedelmeBuzgón szeret tégedet; Nem azért, hogy üdvezüljen,Tüzre, kinra ne kerüljen, –Másként szeret tégedet. Ingyen Uram, te szerettél,Teremtettél, megszenteltél,Megváltottál engemet: Ugy, én szivem szép szerelme!Az én lelkem gerjedelmeIngyen szeret tégedet. Ebben a hív szeretetben,Hóltig való tiszteletbenVigan ontom véremet, Vigan néked én Istenem,Drága kincsem és mindenem,Feláldozom éltemet!

Sárosi Árpád – Könyörgés lépcsőjén

Asszonyok. Elfáradtak, vének,Szivükben igék és tömjének.Krisztus keresztjén remegő bocsánat:“Könyörülj rajtunk, ki Magdolnát láttad.” Az időben, ismertem őket.Hajnalok tüzében égőket,Kitártan büvös, liliomos karjuk:“A vágyak kinját szomjazzuk, akarjuk!” Hervadtan hull a szó, imádság,Hogy mámor-éveiket váltsák…Az Ur megvédett minden könnyet, átkot,Mikor az Egynek, csókkal megbocsátott.

Juhász Gyula – Imádság

Szeretlek forrón, mint eddig soha,Te mindig áldott, mindig mostohaÉlet! Szeretlek fájón, égőn, mint a seb,Minden gyönyörnél mélyebb, édesebbHalál! Szeretlek boldog és reménytelenHalálos vággyal én egyetlenem,Isten!

Dsida Jenő – Látomás

Megnyílt az ég ma hirtelen,a nagy kárpitot félrevonták –s a rőt mező ma színt kapottés felvirult sok régi, holt ág. Sugarat szórt a hasadék,s egyszer csak én is belenéztemés térdre hullva, ámulónimába csitult szürke vészem. Olyan hatalmas-gyönyörűttörpe harcos még sohse látott,s amiért eddig sírtam én,megköszöntem a boldogságot. 1924. szeptember 6.

Dsida Jenő – Fizikai kísérlet

Kísérletezik a jó Isten,a bölcs Professzor,mert furcsa dolog az a lejtőés furcsa dolog az a ki golyóés furcsa dolog az a nagy futás: egyenletesen mindig gyorsuló. A Magasságból indul el az ember– mert a kis golyó mi lehetne más? –s célok felé viszi,színek felé viszi,szeretetbe viszi,mélységekbe viszia gátnélküli őrült rohanás. Gördül a golyó, rohan a … Bővebben

Ábrányi Emil – Mosoly

Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,Melyben sugár s könny lágyan összefoly. Jól tudtam, hogy nagy, nagy bánatja volt.Nem láttam mégse bájosabb mosolyt. Faggattam, kértem: Nos, mi bántja hát?De mást nem láttam, csak szép mosolyát. Rajtam pihent a könny-áztatta szem,S mosollyal mondta: Nem fáj semmi sem! Mint vándor-angyal járt e bús világban.Ha égre nézett, mosolyogni láttam. Úgy tetszett … Bővebben