Endrődi Sándor – Kövessük Őt

Nincs nála istenibb lény a világon,Nincs nála szeretőbb és szenvedőbb.Haladjunk tiszta szívvel nyomdokában,Kövessük Őt! Nagy lelkéből a jóság fénye áradS napként világít minden bú elõtt.Egész valója irgalom, bocsánat.Kövessük Őt! Hittel hajol le Lázár nyomorához,Magához emeli a szenvedőt,Vérző igaznak igaz könnyet áldoz?Kövessük Őt! Előtte nincs különbség. Ember: ember.A szívet nézi, a rejtett redõt.Keze csak áld, csak … Olvass tovább

Endrődi Sándor – A szeretetről

Valakit, valamit szeretni kell.Istent, szülőföldet, hazát.Kinek lelkében nincs szeretet:Az élete csupa pusztaság. Valakit, valamit szeretni kell.Nyíló virágot, kék eget,Minden koldusnál százszor koldusabb,Ki senkit, semmit nem szeret. Valakit, valamit szeretni kell.Jók vagyunk, ha szeretünk.Az Isten a szeretet tüzétSzövet nélkül adta nekünk. Valakit, valamit szeretni kell.Hogy szívünk boldogabb legyen,Kivert kutyánál is gazdátlanabbAz ember, hogyha szívtelen. Valakit, valamit … Olvass tovább

Áprily Lajos – Rohan a kő

Ki rémített meg, életem?Ki lódított meg úgy, hogy annyiiram-fogó hágó utánilyen szédülten tudsz rohanni? Futsz, mint a sziklakő, melyettavak felett, köves tetőkönkamaszkedvünk elinditottmélységre dőlt vadlegelőkön.Hajrá! tompán kondult a gyepa súlyos léptű indulástól.Indul a kő! Hahó, vigyázz:szökj el előle, kicsi pásztor.Szökj el, virág. – Vakon tiportkosborokon, bábakalácson,aztán magasra megszököttegy áfonyás vakondturáson.Aranytüzes gyík földbe bú,hószín csiperkék meglapulnak.Fogoly … Olvass tovább

Ifj. Bartha Sándor – Elfáradtunk?

Még távol a csúcs.
Még nagyon messze.
Ködfoszlányok és felhők fedte,
messzi csúcs.
Ólomléptekkel, kőnehéz szívekkel
araszolunk felé,
s míg magunknak bíztatón suttogunk:
menni, menni kell!
Egyre ritkábban emeljük fel tekintetünk,
s megadón valljuk be:
tovább már egy lépést sem tehetünk.
Mert oly távol még a csúcs.
Olyan sokat kell addig még küzdeni.
Öregszünk, gyengülünk,
s homályosuló szemünk
már nem egészen tisztán látja a célt,
azt a messzi-messzi célt.
Ami talán már nem is a célunk,
amiért már nem is olyan jó közdeni,
amit már nem is annyira akarunk,
s amivel már nem is érdemes időt tölteni.
 
Így araszolunk, töpörödött lelki csúcsokon,
míg vérszomlyas, kárörvendő,
Lucifert szolgáló ‘angyalok’
fülünkbe súgják:
Ó nem, nem a csúcsokon,
ott lent van igazán az élet,
ott alant lehet mindent megtalálni,
a völgyben, a hűs patakok mentén,
széltől védetten ott kell neked pihenni.
Nincsenek ott gondok és
nem kell közdeni,
ó, hagyd e bárgyú vágyat,
a folyton felemelkedését,
hisz úgy is túl messze a csúcs!
 
Valóban, messze van.
Verejték hull alá a homlokunkról,
ahogy botrányköveket kerülgetve lépkedünk.
Mindenféle szél csapdossa arcunkat,
mennyire nehéz, de mást nem tehetünk.
Könyörgünk, kérünk,
imáinkkal döngetjük égi ajtaid, Istenünk:
Ó segíts, segíts magasba jutni,
oda, a csúcsok közelébe,
fel, minél fennebb, hogy egykor majd
trónod elébe állhasson a néped.
Ha szélverten, szakadtan is,
de győzelemmel,
s feltelve Tőled áradó,
örökéletet adó kegyelemmel.
 
Ó, ha látjuk már a célt,
akkor nincs is oly távol.
A távol is közel van,
és nem a ködfátyol,
nem a kísértő látható-hallható csupán,
hanem látni Téged,
érezni a Lényed,
tudni azt, hogy mellettünk harcolsz,
s megfogni erős, átszegzett kezed,
s úgy indulni újra meg újra el
a távoli csúcsok felé.
 
A menny felé.

Bárd Miklós – Isten-érzés

alias leveledi Kozma Ferenc Ha elszakadni mindentől, mi szent,Szabadulást, szabadságot jelent;Ha földiekhez nincs köze az égnek,Urat nem ismer, független a lélek;Ha szellemének nincs határ, se korlát,S fölszabadulván jobban végzi dolgát:Óh akkor én, ti boldog szabadok,Bilincsben sínylő szegény rab vagyok. Uramhoz, aki a magasban székel,Vagyok láncolva égi kötelékkel.Örökké tartó ez a drága rabság,Hatalmas Isten-érzés edzi kapcsát.Magas … Olvass tovább

Komjáthy Jenő – Új Józsué

I. Kiragadom az időbül,Ami soha el nem évül. Megragadom azt a percet,Ami soha le nem perceg. Elragadom azt a hangot,Mi a szívből szívbe hangzott. Fölragadom azt a lelket,Kit igazság szomja kerget. Elragadom, föl az égig,Kit fensége le nem szédít. Kiragadom a világból,Kiben eszme tüze lángol. Azt a lángot istenkézbőlLeragadom, le az égből. II. Megállítom azt … Olvass tovább

Gárdonyi Géza – Történetem

Az Úr bement a gyúróműhelyébe.– Ma csinálok – mond – egypár állatot:Kell egy bagoly, egy tigris és egy bárány,meg egy tücsök. És hozzá is fogott. De mert kevés volt éppen az agyag,apró lett némely nagynak szánt alak.– Ej, – szólt boszúsan, – máma rosz napom van,nem is vagyok a jóhangulatomban. És összegyúrva a négy alakot,belőlük … Olvass tovább

Faludi Ferenc – Az Úr Jézushoz

Jézus, szivem szép szerelme!Az én lelkem gerjedelmeBuzgón szeret tégedet; Nem azért, hogy üdvezüljen,Tüzre, kinra ne kerüljen, –Másként szeret tégedet. Ingyen Uram, te szerettél,Teremtettél, megszenteltél,Megváltottál engemet: Ugy, én szivem szép szerelme!Az én lelkem gerjedelmeIngyen szeret tégedet. Ebben a hív szeretetben,Hóltig való tiszteletbenVigan ontom véremet, Vigan néked én Istenem,Drága kincsem és mindenem,Feláldozom éltemet!

Sárosi Árpád – Könyörgés lépcsőjén

Asszonyok. Elfáradtak, vének,Szivükben igék és tömjének.Krisztus keresztjén remegő bocsánat:“Könyörülj rajtunk, ki Magdolnát láttad.” Az időben, ismertem őket.Hajnalok tüzében égőket,Kitártan büvös, liliomos karjuk:“A vágyak kinját szomjazzuk, akarjuk!” Hervadtan hull a szó, imádság,Hogy mámor-éveiket váltsák…Az Ur megvédett minden könnyet, átkot,Mikor az Egynek, csókkal megbocsátott.

Juhász Gyula – Imádság

Szeretlek forrón, mint eddig soha,Te mindig áldott, mindig mostohaÉlet! Szeretlek fájón, égőn, mint a seb,Minden gyönyörnél mélyebb, édesebbHalál! Szeretlek boldog és reménytelenHalálos vággyal én egyetlenem,Isten!