Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költészete és élete szorosan összefonódik az erdélyi magyarsággal.
A két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja!
Az erdélyi magyarság szenvedését sajátjaként élte meg. Példaértékű élete és munkássága, kristálytiszta gondolatai a mai ember számára is hordozza az egyetemes mondanivalót.
Az élet és Isten szeretetét, még akkor is, amikor hinni és élni is nehéz, az általa írt versekben folyamatosan megtaláljuk ezeket a gondolatokat.
Reményik istenes verseiből, ha akarnánk se tudnánk olyan válogatást összeállítani, ami csak és kizárólag a legszebb verseket tartalmazza.
Mert nincs olyan ember, – aki csak egy kicsit is ismeri költészetét – akinek már ne lenne szívébe elrejtve néhány Reményik sor, amihez a „legszebbként” ragaszkodik.
Olvassuk, ízlelgessük sorait szeretettel!
Vasárnap. Harangszó. Egy asszony elmegy Mellettem. A harangszóra megáll. Összeteszi kezét, fohászkodik Az utcán elmenőben: „Uram Jézus A rosszakon is könyörülj!” – A rosszakon is könyörülj: Ennyi egy-vers-soros imája. Az asszony kendős, falusi És amint mond, magának mondja, S a láthatatlan csillagoknak. Már megy tovább. Mi fakasztotta E furcsa, percnyi, falusi imát Itt, a városban, … Olvass tovább
„… megkérdék őtet… A feltámadásnaknapján azért ezek közül kifelesége lészen az?… „ Bizony mondom, elmúlik e világ.És bizony mondom, megmaradok én.S bizony, ha két szív egy ütemre dobban,Az egy-ütemben ott dobbanok én.Bizony mondom, elmúlik a világ.És bizony mondom, én megmaradok.S akkor nem két-két szívet kötök egybe,De a szívekből koszorút fonok.S mind, aki egymást idelenn szerette,A … Olvass tovább
Én nem tudom: hova. Én nem tudom: mire.Én nem tudom, hogy ki után. Csak vágyom, vágyom – –Talán egykor élt életem, Talán sosem élt életem után. Vágyom, vágyom –És nem tudom, e vágy Előre néz, vagy vissza:A reménység, vagy az emlékezet Felbuzgó talajvizét issza. Vágyom, vágyom – –Én azt hiszem, hogy vissza. Így vágyhatik a … Olvass tovább
A pörnek vége. Elvégeztetett…Véres a kereszt tövében a fű.A helytartóban forr a néma dühS egy gondolat tépi a másikat. „Rongy csőcselék, én unlak titeket,Unom a vágyatok, a hitetek,A papjaitok ragyogó ruháját,A mellükverő messiásokat,A nap hevét ez átkos ég alatt,A zagyva szókat, buja színeket,És magamat és uramat a császárt,Ki bíróvá tett ilyen nép felett. „Feszítsd meg!” – üvöltötték a fülembe,míg unottan odalöktem nékik. Szegény bolond! Pedig csak álmodott,Csak álmodott egy létráról az égig.Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.Már szürkül fenn a Koponyák hegye – Vajon álmodik-e még a kereszten?Valamit szólt nékem az igazságról,Aztán némán vérzett, ragyogott.Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?Felelé: „én vagyok”. Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!A csőcselék morajlott mint a tenger,Én untam, untam amazokat, ezt is,Egy messiással több vagy kevesebb,Pilátus lelke nem lesz nehezebb,És könnyebb tán ez istenverte föld,Untam a dolgot. Odalöktem. Vége. „De jaj! vajon kire szállott a vére?!” Az alkony megy, az est, az éj leszáll,De a helytartó nyugtot nem talál. „Feszítsd meg!” üvöltötték a fülembeÉs nekem nem volt elég fegyverem,Nem volt elég lándzsásom odakünn,Vagy – vagy üres volt talán a szívem?Eh mit bánom én, a bölcs szív üres,Bús madarak, el a szívemből, hess! „Feszítsd meg!” üvöltötték a fülembe,Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,Te véreskezű szennyes csőcselék,Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!Él-e, meghal-e, egy marad az átok,Isten se váltja meg ezt a világot.Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!Vigyétek! – Vitték. A kereszten holt.Ki tudja, talán mégis király volt!” Csend most. De hallga! Most az éj kopog.Pilátus udvarában a papok.„Uram, mi véled egyet így nem értünk, Ahogyan írtad, botránkozás nékünk. Rexnek, Uram, csak ő mondta magát.Nem készítetted jól a Golgothát!”Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!Ím, kővé vált a nádszál: oly kemény.(Odafenn csendbe hallgat a kereszt.)Pilátus nő, ahogy beszélni kezd:„A Messiástok megmenteni késtem,De négy betűt a keresztjébe véstem,E négy betű az én becsületem,Hajótöröttségem utolsó roncsa,Hitetlen hitem, büszke makacsságom,Egy akarat az akaratlanságon. E négy betű az én becsületem.Hadesre! ez a négy betű marad!Ha alá kéne temetnem e várost,Rómát, az Imperatort, magamat:E négy betű az én becsületem!!Papok, zsidók, hozzátok szólok nyíltan,Halljátok: amit megírtam, megírtam.” Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezdS áll a zsoltáros éjben a kereszt.
Hiába minden, – egyre romlik A lelkem: Isten hangszere. A nyűtt idegek húr-hálózatán Sátán vonója siklik, siklik, S dallamtalan, kietlen hangzavar Kavarog a nyomán. Én Istenem, én Hangszer-készítőm, És legfőbb Mesterem, Te tudod: jót akartam, Ne hagyj el engemet. Ha máskép nem lehettem a Tied: Az örökkévalóság szirtfalához Vágd hozzá méltó haragodban Méltatlan hangszered!
Ne várd, hogy a föld meghasadjonÉs tűz nyelje el Sodomát.A mindennap kicsiny csodáiNagyobb és titkosabb csodák. Tedd a kezed a szívedre,Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,Ez a finom kis kalapálásNem a legcsodásabb dolog? Nézz a sötétkék végtelenbe,Nézd a szürke kis ezüstpontokat:Nem csoda-e, hogy árva lelkedFeléjük szárnyat bontogat? Nézd, árnyékod, hogy fut előled,Hogy nő, hogy törpül el … Olvass tovább
Te ne kérdezz, csak menj az utadon S meg ne állj körülnézni,A kétely gyilkos sebet üt belénk S a lelkünk, a lelkünk bevérzi. Te ne kérdezz, csak menj az utadon, Az agyad bármi kábult,A gyöngeséged, tétovázó vágyad Egy hanggal el ne áruld. Magadba higgy és menj az utadon, Mint kit nem döbbent titkok árnya, Gyáva, … Olvass tovább
Amiként én is megbocsátok…Amikor eljutok odáig,Az imádságban meg-megállok.Én megbocsátok…?Azoknak, kik vétettek ellenem…?De nekem nincs mit megbocsátanom,Mert ellenem nem vétett senkisem.Ember nem ütött se tettel, se szóval,Akik az úton szembejöttek vélem:Áldva jöttek és simogatva jöttek,És roskadásig megterhelve jöttekSzámomra tartogatott ezerjóval.Ember nem ütött se tettel, se szóval,Csak vigasztalt, csak dicsért, szeretett, –Isten engem az embereken át Jaj, … Olvass tovább
Ó, ma hiába jössz, Aranysugár sok szürke nap után. Hiába jössz, hogy csillogtasd a fákat. Nézd meg jól, – látod? majdnem mind kopárak. Ó, ma hiába jössz. Az erdő fakó, hangulattalan -: Vak indalatok pogány temploma. Oszlopai rendetlen tömegén Nyom nélkül suhansz által, drága fény: Sugár, egy más világnak sugara. Ó, ma hiába jössz. Egy-egy … Olvass tovább
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,És áhitattal ejtsétek a szót,A nyelv ma néktek végső menedéktek,A nyelv ma tündérvár és katakomba,Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! E drága nyelvet porrá ne törjétek,Ne nyúljon hozzá avatatlanulSenki: ne szaggassátok szirmaitA rózsafának, mely hóban virul.Úgy beszéljen ki-ki magyarul,Mintha imádkozna,Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna! És aki költő, az legyen király,És pap és … Olvass tovább