Reményik Sándor

Reményik Sándor versei

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költészete és élete szorosan összefonódik az erdélyi magyarsággal.

A két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja!

Az erdélyi magyarság szenvedését sajátjaként élte meg. Példaértékű élete és munkássága, kristálytiszta gondolatai a mai ember számára is hordozza az egyetemes mondanivalót.

Az élet és Isten szeretetét, még akkor is, amikor hinni és élni is nehéz, az általa írt versekben folyamatosan megtaláljuk ezeket a gondolatokat.

Reményik istenes verseiből, ha akarnánk se tudnánk olyan válogatást összeállítani, ami csak és kizárólag a legszebb verseket tartalmazza.

Mert nincs olyan ember, – aki csak egy kicsit is ismeri költészetét – akinek már ne lenne szívébe elrejtve néhány Reményik sor, amihez a „legszebbként” ragaszkodik.

Olvassuk, ízlelgessük sorait szeretettel!

Reményik Sándor – Mindennapi kenyér

Amit én álmodomNem fényűzés, nem fűszer, csemege,Amit én álmodom:Egy nép szájában betevő falat.Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,Lelki kenyér az éhező szíveknek,Asztaláldás mindenki asztalán. Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,Nem cifraság a szűrön,Nem sujtás a magyarkán,Nem hívságos ünnepi lobogó,Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,Nem pompázom, de szükséges vagyok. Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,Ha tollat fogok: kenyeret szelek.Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,Kellek, tudom. … Olvass tovább

Reményik Sándor – Anyám testamentuma

Mellette ültünk ketten kétfelől, Mikor nehezen megmozdult a hangja: „Ha meghalok, – légy anyja” Már nézni nem tudott a barátnőre, Életében egyetlen barátnőre, De tudta, kire bízott engemet: A szeretetre s az erőre, A biztonságra és a nyugalomra. S lehunyta szemét örök nyugalomra. Ha látta most a csillagokon túlról, Hogy munkált ez a szeretet s … Olvass tovább

Reményik Sándor – Béke

Valami furcsa összehangolódás,  Valami ritka rend –  Széthúzó erők erős egyensúlya,  Mély belső bizonyosság idebent –  Bizonyosság arról, hogy élni jó,  Szenvedni elkerülhetetlen,  Szeretni tisztán: megistenülés,  Meghalni szép –  S a Kifejezést meglelni mindezekhez,  Megtalálni a felséges Igét:  Az Igét mindezekhez:  A Béke ez.  Orkán ordíthat aztán odakünt,  Robbanhat ezer bomba: kárbament,  De kárt nem … Olvass tovább

Reményik Sándor – János evangéliuma

Összehajolnak Máté, Márk, Lukács, És összedugják tündöklő fejük Bölcső körül, mint a háromkirályok, Rájok a Gyermek glóriája süt. A gyermeké, ki rejtelmesen bár S természetfölöttin fogantatott: De fogantatott mégis, született S emberi lényként, tehetetlenül, Babusgatásra várón ott piheg. A gyermek, a nő örök anya-álma, Szív-alatti sötétből kicsírázott Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa Sugárkörébe. Bús állati … Olvass tovább

Reményik Sándor – Mikor ünnepet ül…

Mikor ünnepet ül  Lelkedben az öröm, vagy fájdalom,  – Lehet gyászünnep is – Akit nagyon szeretsz,  Akkor hozzá mehetsz, Jaj, csak ne menj szürke hétköznapon! Akit szeretsz, annak  Egész lelket áldozz, Jaj, csak vele gyakran ne találkozz! Akit nagyon szeretsz: Ne kívánd a házikódba társul,  Örvendj, ha a lelked vadvirágos,  Messze síkján néha hozzád társul.  Örvendj, mikor … Olvass tovább

Reményik Sándor – Szeresd az Istent s tégy, amit akarsz

Fölény – de nem bánt.  Nem héjázik fent. Derű – de égi.  Józanság – de szent.  Bent a világban,  Mégis kívül rajt:  Hódítni lelket  Jézusnak óhajt. De tapintattal  Tágasságot ád – Lélek ne hordjon  Semmilyen igát.  Mikor búcsúzik: Nincs szemébe könny – Egyszer mindenki  Úgyis visszajön.  Advent idején  Temetőbe jár – Sírok közt röpköd  Mint … Olvass tovább

Reményik Sándor – Ma gyóntatóm az erdő

Ma gyóntatóm az erdő. Este van, Sötét lombok közt csillag, reszkető, Mint mély templomba tévedt gyertyaláng. Körül az avar: oltárépítő És szentélytartó oszlopok: a fák. Az erdőszélről jöttem: bűn honából, Sütött a vétek izzón, mint a nap, Jöttem a bánat szelíd ösvényén, Kezemben reszketett a levett kalap, E mély homályba, e szent fák tövébe Teszem … Olvass tovább

Reményik Sándor – Jóakarat

„Én jót akartam, – s minden rosszra vált…” Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés, Mellyel a szív magának ád halált, S önnön hajába markol szaggatón A Kétségbeesés?! „Én jót akartam. Zephirt vetettem, – és vihart arattam. – Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! – S az megindult alattam, Mint a horkanó paripa, vadul. Egy tégla nem tetszett … Olvass tovább

Reményik Sándor – A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én isA világon és magamon,Gondolva, aki ilyet alkotott:Őrülten alkotott s vakon. De aztán balzsamként megenyhítEgy drága testvér halk szava,Ki, míg itt járt, föld angyala voltS most már a mennynek angyala. A világ Isten-szőtte szőnyeg,Mi csak visszáját látjuk itt,És néha, legszebb perceinkben,A színéből is valamit.

Reményik Sándor – A Bethesda partján

„Vala pedig ott egy ember, ki harmincnyolc  esztendőtől fogva való betegségben  fekszik vala.”  János ev. V:5  Harmincnyolc esztendeig volt beteg… Harmincnyolc év… ó idő-rengeteg, Ó, csigalassan kúszó nappalok, Ó, végevárhatatlan éjjelek! Ó, zaj, mely őrjít, ó, csend, mely gyötör, Ó, tehetetlen kín, maró csömör, Ó, nagy alkalmak örökre múlása, Kis, édes percek tovasuhanása Hasztalanul, megfoghatatlanul, … Olvass tovább