Reményik Sándor – “Amiként mi is megbocsátunk…”

Amiként én is megbocsátok…
Amikor eljutok odáig,
Az imádságban meg-megállok.
Én megbocsátok…?
Azoknak, kik vétettek ellenem…?
De nekem nincs mit megbocsátanom,
Mert ellenem nem vétett senkisem.
Ember nem ütött se tettel, se szóval,
Akik az úton szembejöttek vélem:
Áldva jöttek és simogatva jöttek,
És roskadásig megterhelve jöttek
Számomra tartogatott ezerjóval.
Ember nem ütött se tettel, se szóval,
Csak vigasztalt, csak dicsért, szeretett, –
Isten engem az embereken át

Jaj, nagyon-nagyon elkényeztetett.
Engem az Isten önmagammal vert meg:
Tűzostort font a gondolataimból
S minden idegszálamból kancsukát,
Hogy verje, verje, verje és gyötörje,
És méltón meggyötörni mégse tudja
A lelkem soha, soha önmagát.
Engem az Isten önmagammal vert meg,
Tűzostort font a gondolataimból
S minden idegszálamból kancsukát.