admin Ó Istenem, de könnyű volna az élet-terhek hordozása, ha tudnám azt, hogy minden könnyem Valakinek mosolygása. Ha tudnám azt, hogy minden álmom, amit az élet szétzilál, valakinek valóra vál és lelkem minden barázdája, amit a sors naphosszat árkol: neki lenne boldogsága. Ha tudnám, azt, hogy amíg bírom, minden ütést érette adnak. Lélekölő fekete … Olvass tovább
Szememmel én vezetlek téged,Amerre mégy, veled megyek.Utat török, s nem árthat nékedSötét völgy, vagy zordon hegyek,Járj szárazon, vagy víz felett,Orcámnak fénye hűn vezet. Szememmel én vezetlek téged,Kegyelmem is hűn támogat;Nem engedem inogni lépted,Bátran rámbízhatod magad,Pusztákon át a mennybe felErős karom hordoz, emel. Szememmel én vezetlek téged,Beváltom az ígéretet,Ha napra nap jön, évre évek,Ha szép napot … Olvass tovább
A lélek,mikor búcsúzva bontja szárnyait,visz magával a földről valamit. Eszmét, melyet világra ő hozott,virágot, melyet ő virágoztatott. Én Istenem, én mit vigyek neked?Nem vihetek én mást, csak verseket. Kiválasztok pár útamra valót,a többinél tisztábban dalolót. S ahol ösvénnyel vár az égi rét,zenét hallok majd, felséges zenét. Barátom, aki már előre ment,azt a zenét rég hallja … Olvass tovább
Te ne kérdezz, csak menj az utadon S meg ne állj körülnézni,A kétely gyilkos sebet üt belénk S a lelkünk, a lelkünk bevérzi. Te ne kérdezz, csak menj az utadon, Az agyad bármi kábult,A gyöngeséged, tétovázó vágyad Egy hanggal el ne áruld. Magadba higgy és menj az utadon, Mint kit nem döbbent titkok árnya, Gyáva, … Olvass tovább
Fejünkre por hull, régi vakolat, így énekeljük a drága Siont; egér futkározik a pad alatt s odvából egy-egy vén kuvik kiront. Tízen vagyunk; ez a gyülekezet, a tizenegyedik maga a pap, de énekelünk mi százak helyett, hogy hull belé a por s a vakolat, a hiúban a denevér riad s egy-egy szuvas gerenda meglazul: tizenegyedikünk … Olvass tovább
Amiként én is megbocsátok…Amikor eljutok odáig,Az imádságban meg-megállok.Én megbocsátok…?Azoknak, kik vétettek ellenem…?De nekem nincs mit megbocsátanom,Mert ellenem nem vétett senkisem.Ember nem ütött se tettel, se szóval,Akik az úton szembejöttek vélem:Áldva jöttek és simogatva jöttek,És roskadásig megterhelve jöttekSzámomra tartogatott ezerjóval.Ember nem ütött se tettel, se szóval,Csak vigasztalt, csak dicsért, szeretett, –Isten engem az embereken át Jaj, … Olvass tovább
Ha egy fára ragyog a nap fénye, hogyne lenne életre reménye! Meleg a fény, fakad a rügy tőle, zöld levélke bújik ki belőle. Sok kis virág, fehér kelyhű, tiszta. A kék égre úgy mosolyog vissza. S ha lehullik mindenik virága, gyümölcsöktől hajlik a fa ága: Mért látom hát kopáran a fámat, az én szegény, szomorú … Olvass tovább
Ó, ma hiába jössz, Aranysugár sok szürke nap után. Hiába jössz, hogy csillogtasd a fákat. Nézd meg jól, – látod? majdnem mind kopárak. Ó, ma hiába jössz. Az erdő fakó, hangulattalan -: Vak indalatok pogány temploma. Oszlopai rendetlen tömegén Nyom nélkül suhansz által, drága fény: Sugár, egy más világnak sugara. Ó, ma hiába jössz. Egy-egy … Olvass tovább
Az ifjú József Attila verseiben rendszeresen helyet, és szerepet kap Isten, és az ő ábrázolása. Egy idő után, azonban a költő megfeledkezik az úrról, és nem említi őt alkotásaiban. Az 1925-1935 közötti tíz évben a versek nem szólnak a mennyei segítséghez, nincs könyörgés, sem kérés, ami az égig szállna a strófákon keresztül. A jég 1935 … Olvass tovább
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,És áhitattal ejtsétek a szót,A nyelv ma néktek végső menedéktek,A nyelv ma tündérvár és katakomba,Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! E drága nyelvet porrá ne törjétek,Ne nyúljon hozzá avatatlanulSenki: ne szaggassátok szirmaitA rózsafának, mely hóban virul.Úgy beszéljen ki-ki magyarul,Mintha imádkozna,Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna! És aki költő, az legyen király,És pap és … Olvass tovább