Wass Albert – Vizek felett

Ó Istenem, de könnyű volna 
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek mosolygása. 
 
Ha tudnám azt, hogy minden álmom, 
amit az élet szétzilál, 
valakinek valóra vál 
és lelkem minden barázdája,
amit a sors naphosszat árkol:
neki lenne boldogsága.
 
Ha tudnám, azt, hogy amíg bírom,
minden ütést érette adnak.
Lélekölő fekete éjek
az Ő álmain virrasztgatnak,
minden derékba tört reményem,
őrlése száz malomkeréknek:
minden, amit reám mérnek:
simogatás egy Sorstestvérnek.
 
Mint tenger-őr elnézek messze,
csalnám a vihart magam ellen,
vigyáznék: az Ő vitorlája
mindig fehéren lengedezzen,
s ahova akar, oda menjen.
 
Ó Istenem, de szép is volna:
így örködni valakiért
vizek felett az őrtoronyba.