Ha Dsida Jenő verseiről esik szó, akkor az egyik legfinomabb szövésű költészetről beszélhetünk, amit mesterien művelt.
A Dsida Jenő versek olyan halkan és őszintén szólnak az olvasóhoz, hogy egyből elfeledteti azt a valóságot, amiből épp kiszakad.
Mert Dsida Jenő istenes versei kiszakítanak a valóságból és egy teljesen más lényegre irányítják a figyelmünket.
Amikor az ember Dsida verseket olvas, nem figyeli az olyan irodalomtudományi kérdéseket, amelyeket általában boncolgatni szoktunk egy-egy költeménnyel kapcsolatban.
Helyette együtt ringunk a sorokkal, együtt sodródunk a szavakból kitüremkedő érzésekkel.
Dsida Jenő nem volt olyan irodalmi-történelmi személyiség, aki új csapásokon indult volna el, vagy új irányt mutatott volna, esetleg új eszméket fedezett volna fel.
Ő az egyszerű mindennapi semmiségek megélésének szelíd mestere volt, és minket is szelídségre tanít!
Olvassunk Dsida Jenő verseket szorgalmasan!
Viszonylag szűkre szabott életét kicsit körbejárva, rá igencsak elmondhatjuk, hogy a sorstól kapott hideget is, meleget is. Mint annyi sok más magyar családot, az első nagy világégés a Dsida család egzisztenciáját is alaposan megtépázta. A Szamos parti Szatmáron, 1907-ben megszületett Dsida Jenő már gyerekkorától szinte tudatosan készült az irodalmi pályára, talán nem is véletlen, hogy … Olvass tovább
I. Vagy félezernyi dalt megírtam s e szót: magyar, még le nem írtam. Csábított minden idegen bozót, minden szerelmet bujtató liget. Ó, mily hályog borult szememre, hogy meg nem láttalak, te elhagyott, te bús, kopár sziget, magyar sziget a népek Óceánján! Mily ólom ömlött álmodó fülembe, hogy nem hatolt belé a vad hullámverés morzsoló harsogása, … Olvass tovább
Lássátok, fáradt vagyok márs nem bírok szavaitok labirintjántévelyegni. Szeretem a nyugodt,nyílegyenes, biztos utakat. Legyetek őszinték, ne zúdítsatokrám cifraszép szavakat,mert el tudom viselni a meztelenigét és ti is el kell, hogy viseljétek. Amikor beszélek, ne nézzeteka hátam mögé: az nyugtalanít.Állítástok legyen: igen, igen –és tagadástok: nem, nem. Mindnyájan biztosan meghalunk.Esik a hó, itt pattog a tűzés … Olvass tovább
Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó – mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.
Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, – most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.
Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik
s szemét lehúnyja – úgy legyen!
Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég.
Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég.
Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt a vég.
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek, s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt, és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indul végzetes földön, csillagok szavára, sors elől szökve, mégis, szembe sorssal, s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek. A … Olvass tovább
Eget kémlelek néma fellegrésenés szunyoghadként körülzummolyogravasz talányom: célom, születésem. Varázsigémet balgán kisugoma hazugarcú, kémlő alkonyatnak –Jaj, ha most ledől széna-trónusom. A hűvös este furcsa, enyhe-kéks felötlik a Császár Szent-Ilonája –(Rémet idézni egy perc is elég.) Hullott rózsák közt botorkáltam térdigs hogy koszorúba fűztem annyi jajt,bolondnak néznek s azt mondják: nem értik. Kifordultak a nappali kaszák.Most … Olvass tovább
A szabad ég alatt tanyáztam. Gyermek voltam és karikáztam. Míg karikám gurult előre, ránéztem fűre, fára, kőre, holdfényre, napra, csillagokra, férfiakra és asszonyokra s mindenen – legyen új vagy ódon – elcsodálkoztam szörnyűmódon. Nem nézve így lábam elébe, e roppant gödör éjjelébe zuhantam. – Istenem, ha árva útfélen fekvő karikára találsz, kérlek, keress meg engem: … Olvass tovább
Jóságos Isten, áldottszivü kertész,ki minden reggel átsétálsz a kerten,akit csodálunk gyökereket vertenfigyelj: egy dudva zsoltárt énekel! Jóságos Isten, áldottszivü kertész –Szirmaim nem szép, pompás csillagok;csak egy tövises, csúf növény vagyok,lekonyult, béna, haszontalan. Dudvának hinak. Mindenek gyülölnek:megtüz a nap és kinoz a hideg,mert nincs gyümölcsöm soha senkinek,s én – mégis élni, élni akarok! Mert, látod, mégis … Olvass tovább
– Töredék. – I. Én vagyok a Te távoli társad és örökös … Olvass tovább