Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,Immár tudom, hogy nem maradnak itt,Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, –Az élet erre lassan megtanít. Mert mi az élet? Percek rohanása;Fagyos viharként száguld mindenik,Mögöttük sír a kertek pusztulása,S a rózsabokrot földig letörik. Illatos szirmok, zöldelő levélkék!…A vihar szárnyán mindez elrepül,Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég:Ott áll a kert siváran, egyedül. … Olvass tovább
Hunyd be a szemedet a dombtetőn. Megindulsz lassan az űrben, a kék levegőben, az őszi lombok hervadt szagában. Előbb csöndes úszással, lengéssel jobbra-balra, aztán szédületes gyorsasággal, káprázatos ívben messzire lendülsz, titokzatos szálak tartanak, azokon himbálózol édesen, fájón, rettenetesen. És delet kongat a falu harangja, és minden kondulással egyre biztosabban érzed, hogy te vagy a harang … Olvass tovább
Viszonylag szűkre szabott életét kicsit körbejárva, rá igencsak elmondhatjuk, hogy a sorstól kapott hideget is, meleget is. Mint annyi sok más magyar családot, az első nagy világégés a Dsida család egzisztenciáját is alaposan megtépázta. A Szamos parti Szatmáron, 1907-ben megszületett Dsida Jenő már gyerekkorától szinte tudatosan készült az irodalmi pályára, talán nem is véletlen, hogy … Olvass tovább