admin Holnap talán az ajkam néma.Hogy ne maradjakszerető szóvalsenki adósa;úgy szóljak még ma. Holnap talán merev a lábam.Segíts, Megváltóm,hűséges szívvelszüntelen veledjárni a mában. Holnap talán karom se mozdul.Ma szent örömmelúgy tegye dolgát,mint a Te szolgáditt s a síron túl. Holnap tán a szívem is hallgat.De ma hirdesseminden verése:Áldom, Megváltóm,mentő hatalmad. A tegnapot befödte véred.Tied a holnap.Nekem … Olvass tovább
Mást ne vádolj, s magad ellen se lázadjazért, hogy megrokkantál, kisfiam,kétévesen, még kín- s öröm-tudatlan,s bicegni fogsz már bizonnyal halálig… …Emlékszem, a Séd-partra igyekeztünkkacsákat nézni, mellettem tipegtélelőbb, aztán kérted, hogy vegyelek föl,s mikor megint letettelek a földre,összerogytál, már nem tartott a lábad;rémülten fogtam tüzes homlokod,te sírtál, émelyegtél, – s én motyogtam:jaj, ha utolért az a … Olvass tovább
Elvétem már a tárgyakat. A lényegelsikkad már a télből és a nyárból,az azelőtt okosra nézett képekhada most semlegesen vádol. Az azelőtt fölépített varázshegymost egycsapásra össze-vissza omlik,s én így maradok véglegesen már egybetört világban és sorsom csomóit ki nem bogozva, ostobán, hanyatt,csak azt érzem, arcomra folyik lényed,akár a nap, a viasz és a lényeg,s csak bámulom … Olvass tovább
Már voltam botránkoztatós botránytól rettegő is;tudom, hogy néha bűn a szó,a hallgatás megőriz, de inkább vádoltam magam,mint hogy megbújva éljek,míg beragyognak súlyosannegérdemelt erények. Válaszoltam mindenkinek:mikor, miben hibáztam.De nem sok jóságban hiszek– s nem minden lázadásban.
Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély.Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél. Vagy az Úristen, – vagy az emberek.Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg. Vagy a csúcsok nagy, edző hidege,Vagy egy asszony simogató keze. Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan,Jaj, csak ne felemásan, felemásan!
Téged Isten dicsérlek és hálát adok mindenért. Hogy megvolt mindig a mindennapim és nem gyűjtöttem másnapra valót, hála legyen. Hogy mindig jutott két garasom adni, és magamnak nem kellett kéregetnem, hála legyen. Hogy értenem adatott másokat, és nem kellett sírnom, hogy megértsenek, hála legyen. Hogy a sírókkal sírni jól esett, és nem nevettem minden nevetővel, … Olvass tovább
A fa névtelen gyökereinek ajánlom Kint a szőlőnkben, emlékszem rája,Deszka kunyhónk előtt állottÖregapám diófája. Ha vihar támadt, – szőlőkötözéskor, –Dörgött az ég, csattant a villám,Füstölt az úton a felpaskolt por,Ahogy végigverte a dörgő esőostor,Bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem,Miként robognak a felhők az égen. Nagyapám a fát leste.Vajon elbír-e a széllel?Recsegett, ropogott öreg teste,A szél a … Olvass tovább
Hosszan néztem én az este a ragyogó csillagokat. Addig néztem, addig-addig, amíg lassan kialudtak. Eltűnődtem. A magas ég tűnődésre elég tágas, s csöndessége bennem olykor reményt reményre zöldágaz. Most is, hogy ott nézelődtem, megkapott a végtelenség. Úgy éreztem, mintha máris fönn a csillagok közt lennék. Gyermekálmom két pej lovát befogtam a Nagy Göncölbe, s hajtottam … Olvass tovább
lélek-Tisza-hullámvégtelen imábanösszeforr-elengedkézen fog s vezetvan hited kérdezis szemlesütöttmagyarázkodásoda szélbe hajítjaés engedi lépteid karcsútornyához vezetni guggoló házak fölöttfehér ujjú égre intésbenn térdeplőbarna padoktitkai zizegnekfalak kék magányában Mária tenyerénholdfény csorogegyszer-volt némahalászokpikkely ezüstje bomlikaz oltár eléharang- selyemens a néma kisdedszelíd tekintetegyermeket varázsolhited üresenmaradt bölcsőjébe.
Esztergom, Előhegy Az első szent király itt született, s azótaszent város ez: szent és gyámoltalan.Paphercegek, néha paraszti, néhakirályi vér, akkomodálta vén csúzoslába alá, faragott tarka zsámolyul. S némelyik oly dicső zsámolyról álmodott,mint a pápának Róma; s agg tanárokeszét, s rossz talján piktorok kezétbérelte: jó öreg papok játéka volt ez;tán olykor balkezes; de hagyján: mert az … Olvass tovább