Szilágyi-P. Katalin – Templom

lélek-Tisza-hullám
végtelen imában
összeforr-elenged
kézen fog s vezet
van hited kérdezi
s szemlesütött
magyarázkodásod
a szélbe hajítja
és engedi lépteid karcsú
tornyához vezetni

guggoló házak fölött
fehér ujjú égre intés
benn térdeplő
barna padok
titkai zizegnek
falak kék magányában

Mária tenyerén
holdfény csorog
egyszer-volt néma
halászok
pikkely ezüstje bomlik
az oltár elé
harang- selyemen
s a néma kisded
szelíd tekintete
gyermeket varázsol
hited üresen
maradt bölcsőjébe.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás