lélek-Tisza-hullám
végtelen imában
összeforr-elenged
kézen fog s vezet
van hited kérdezi
s szemlesütött
magyarázkodásod
a szélbe hajítja
és engedi lépteid karcsú
tornyához vezetni
guggoló házak fölött
fehér ujjú égre intés
benn térdeplő
barna padok
titkai zizegnek
falak kék magányában
Mária tenyerén
holdfény csorog
egyszer-volt néma
halászok
pikkely ezüstje bomlik
az oltár elé
harang- selyemen
s a néma kisded
szelíd tekintete
gyermeket varázsol
hited üresen
maradt bölcsőjébe.