← Amatőr versek

Szilágyi-P. Katalin – Templom

lélek-Tisza-hullám
végtelen imában
összeforr-elenged
kézen fog s vezet
van hited kérdezi
s szemlesütött
magyarázkodásod
a szélbe hajítja
és engedi lépteid karcsú
tornyához vezetni

guggoló házak fölött
fehér ujjú égre intés
benn térdeplő
barna padok
titkai zizegnek
falak kék magányában

Mária tenyerén
holdfény csorog
egyszer-volt néma
halászok
pikkely ezüstje bomlik
az oltár elé
harang- selyemen
s a néma kisded
szelíd tekintete
gyermeket varázsol
hited üresen
maradt bölcsőjébe.

Ezt a verset az életmű megismertetésének szándékával tesszük közzé. Ha Ön a szerző vagy a jogutód, és nem kívánja, hogy a mű itt szerepeljen, jelezze felénk, és haladéktalanul eltávolítjuk.
Hirdetés

Hibát találtál a versben vagy a szerző nevében? Jelezd szeretettel — javítjuk.

Tetszett? Oszd meg: Megosztom Facebookon