A pörnek vége. Elvégeztetett…Véres a kereszt tövében a fű.A helytartóban forr a néma dühS egy gondolat tépi a másikat. „Rongy csőcselék, én unlak titeket,Unom a vágyatok, a hitetek,A papjaitok ragyogó ruháját,A mellükverő messiásokat,A nap hevét ez átkos ég alatt,A zagyva szókat, buja színeket,És magamat és uramat a császárt,Ki bíróvá tett ilyen nép felett. „Feszítsd meg!” – üvöltötték a fülembe,míg unottan odalöktem nékik. Szegény bolond! Pedig csak álmodott,Csak álmodott egy létráról az égig.Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.Már szürkül fenn a Koponyák hegye – Vajon álmodik-e még a kereszten?Valamit szólt nékem az igazságról,Aztán némán vérzett, ragyogott.Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?Felelé: „én vagyok”. Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!A csőcselék morajlott mint a tenger,Én untam, untam amazokat, ezt is,Egy messiással több vagy kevesebb,Pilátus lelke nem lesz nehezebb,És könnyebb tán ez istenverte föld,Untam a dolgot. Odalöktem. Vége. „De jaj! vajon kire szállott a vére?!” Az alkony megy, az est, az éj leszáll,De a helytartó nyugtot nem talál. „Feszítsd meg!” üvöltötték a fülembeÉs nekem nem volt elég fegyverem,Nem volt elég lándzsásom odakünn,Vagy – vagy üres volt talán a szívem?Eh mit bánom én, a bölcs szív üres,Bús madarak, el a szívemből, hess! „Feszítsd meg!” üvöltötték a fülembe,Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,Te véreskezű szennyes csőcselék,Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!Él-e, meghal-e, egy marad az átok,Isten se váltja meg ezt a világot.Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!Vigyétek! – Vitték. A kereszten holt.Ki tudja, talán mégis király volt!” Csend most. De hallga! Most az éj kopog.Pilátus udvarában a papok.„Uram, mi véled egyet így nem értünk, Ahogyan írtad, botránkozás nékünk. Rexnek, Uram, csak ő mondta magát.Nem készítetted jól a Golgothát!”Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!Ím, kővé vált a nádszál: oly kemény.(Odafenn csendbe hallgat a kereszt.)Pilátus nő, ahogy beszélni kezd:„A Messiástok megmenteni késtem,De négy betűt a keresztjébe véstem,E négy betű az én becsületem,Hajótöröttségem utolsó roncsa,Hitetlen hitem, büszke makacsságom,Egy akarat az akaratlanságon. E négy betű az én becsületem.Hadesre! ez a négy betű marad!Ha alá kéne temetnem e várost,Rómát, az Imperatort, magamat:E négy betű az én becsületem!!Papok, zsidók, hozzátok szólok nyíltan,Halljátok: amit megírtam, megírtam.” Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezdS áll a zsoltáros éjben a kereszt.