admin (Élek-e én? – éltem-e én?)Tavasz jön, nagy útra kelek,Most minden ár elsöpri gátját,Készítsétek az uti ládát.Szabad vagyok, szomjas vagyokS most indultok ti is ragyogva,Az Élet füttyét túl-zajongva,Gyors, finom, szobás vonatok,Télből Tavaszba ébresztők, tik.Rómába is most készülődik,Jachtját fűtteti a nagyúrS Cooknál jegyeztet a szegény.(Élek-e én? – éltem-e én?) A Halleluják már előre»Föltámadt Jézus«-t berzenkednek,Drága nedvek és … Olvass tovább
Rejtett törvényed, Uram, akkor láttam, Mikor megint vígan szedtem a lábam S megint nevetett a szemem S az Élet teljes kórusa Megint csak énbennem dalolt S úgy buktam föl, mint buta holt, Megfagyottan a teljességes nyárban S fölöttem minden kórusok kórusa: A Tied, a kegyetlen, zúgva zengett. Kis Földeden, Uram, úgy dermedett meg A Nyár … Olvass tovább
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,vagy én lettem mint túláradt patakoly tétova céltalan parttalans ugy hordom régi sok hiú szavammint a tévelygő ár az elszakadtsövényt jelzőkarókat gátakat.Óh bár adna a Gazda patakomsodrának medret, biztos útakonvinni tenger felé, bár verseimcsücskére Tőle volna szabva rimelőre kész, s mely itt áll polcomon,szent Bibliája lenne verstanom,hogy ki mint Jónás, … Olvass tovább
1 Mert elhagyatnak akkor mindenek. Külön kerül az egeké, s örökrea világvégi esett földeké,s megint külön a kutyaólak csöndje.A levegőben menekvő madárhad.És látni fogjuk a kelő napot,mint tébolyult pupilla néma ésmint figyelő vadállat, oly nyugodt. De virrasztván a számkivettetésben,mert nem alhatom akkor éjszaka,hányódom én, mint ezer levelével,és szólok én, mint éjidőn a fa: Ismeritek az … Olvass tovább
Látjátok, feleim, szem’tekkel, mik vagyunkPor és hamu vagyunk.Emlékeink szétesnek, mint régi szövetek,Össze tudod még rakni a Margit-szigetet?…Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat,A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat.Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavakelporladnak, elszáradnak a szájpadlat alatt.A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt,Amikor a költő még egy … Olvass tovább
Szegény anyám csak egy dalt zongorázik. Egy árva dalt. Azt veregeti folyton, és megbicsaklik elefántcsont ujja a fekete-fehér elefántcsonton. És elfelejti, próbálgatja egyre, és szállni vágy, mint vérző sas a hegyre, mert szállni tudna, szállni és röpülni, de visszahúzza újra ezer emlék. Ezt zongorázta kisleány-korában, s mikor apuskával egymást szerették. Ezt próbálgatta, amikor születtem, és … Olvass tovább
Én félek. Az élettől és sötéttől, mely mindenütt kegyetlenül elér. Ha száll a nap, az ablakom alatt hullámozik az ismeretlen éj, a végtelen és ismeretlen éj, egy tenger – vészesen és feketén – csöndes sirásom benne elmerül, mint holt madár a tenger fenekén, a kisgyerek magába sír szegény. Sírok, sírok, mindíg csak egyedül, és senki … Olvass tovább
Nagypéntek déli 12 óráig tartó Facebook challengre hívlak! Osszuk meg minél többen e verset! A verset megosztó kedves olvasókat megajándékozom: 3 db, Fórián Andrea, a Te Igéd nekem c. kötetettel: a 12. a 102. és a legutolsó megosztó kapja meg postán a könyvet!
Ha arra asszociálunk, hogy egész életünk olyan, mint egy utazás, akkor könnyen asszociálhatunk egy olyan személyautóra, amellyel bejárjuk azt az utat, amit Fentről ránk szabtak. Természetesen tudjuk, hogy ezzel az elmélettel csak és kizárólag azok az emberek tudnak azonosulni, akik hisznek a predestinációban, az eleve elrendelés azon formájában, hogy életutunk meghatározott rend szerint zajlik le: … Olvass tovább
Szeretni ezt az életet, az egyetlent a végest, Szeretni még ha bánt is, ha mostohánk is néhanap, de kék az ég, és süt a nap, van benne boldogság is. E szép és szőrnyű kor során csodákat tesz a tudomány a titkok titka tárul, a tudás fája lombosul, de atom felhő tornyosul: mérges gyümölcs a fárul. … Olvass tovább