Reviczky Mária – Csillagok

Zivatar volt. Kemény korbáccsal verte fekete felhők bús seregét szerte az esti égen utána a szél. -Most már nem rezdül sehol falevél s kiragyognak lassan a csillagok. Csillagok – Ó, milyen jó is lehet hűsen ragyogni így minden felett, oly magasan, hová semmi se ér: se gyűlölet, se szenny, se genny, se vér, s nem … Olvass tovább

Reviczky Mária – Önnön bűnével

A föld, ó, a föld minidig szörnyű volt: mindig volt rajta pár tenyérnyi folt. hol vad dühvel ölte egymást az ember. De meggyűlölni mégse lehetett: fölé borult a Te csodás eged s kék részvéttel az emberhez hajolt. – S az ember mind-mind mélyebbre merült: – gyűlöletének nem elég a föld – harctérré tette a Te … Olvass tovább