Antal Ferenc

Érett búzatáblátringat a szellőmindennapi kenyerünketmegadta a Teremtő. Úgy elnézlek teáldásdús búzakalász,dicséretet tesenkitől sem vársz. Alázattal hajtod megtermésdús fejedet,önzetlenül ezzelimádod Gondviselődet.

Feladata:mozdulatlan állniés az irányt mutatni. Mutatni akkor is,ha napsugár cirógatjakopott homlokát,vagy ha vihar söpör végigés jégeső veri az oldalát. Rendeltetése megmásíthatatlan,hadd lássa meg, ki arra jár,hogy a keresett cél merre van. Ilyen szolgálattal bízzál megengem is Uram,megváltási művedreirányítsam a figyelmet,reám nézveTéged lássanak a Golgotánés üdvözüljenek.Ez forró vágya szívemnek.

Láttam egy fát,Magas volt és kopár,Ágai közt elsurrantA szellő,S átröppent feletteA madár. Szomorú volt a kép,Kopár fa, levéltelen,Az élete reménytelen. A nagy életerdő sűrűjétÉletfák sora tölti be,Egyik virágba borul,Másikon már gyümölcs virul.Egyik zöldell,Életet lehel,Másik kopár,Ó, jaj,Reá már az elmúlás vár. Embersorsok erdejébenÉlünk mindannyian,Mert megszülettünk.S míg itt vagyunk,Amíg el nem megyünk,Teremnünk kell, teremnünk. Talán ma,Talán holnap,Amíg … Olvass tovább