(Sík Sándornak) Életem írtam kis bottal a porbaott estefelé, hol két út összefutott.Szörnyü ábra volt; füstölt, mint záptojásszegények ritkás asztalánés halálig mutatta magam: államat fölkötő kendő takartakiserkedt szőrözetem végülés oszlottam ott a selyem levegőben. S az útontúli lejtőn gyenge bokorraszállt a madár; csapdosva tartottaa buktató ágon a súlyátés elsiratott vékony fütyöléssel. Most estébe fordult e … Olvass tovább
Te tünde fény! futó reménység vagy te,forgó századoknak ritka éke:zengő szavakkal s egyre lelkesebbenszóltam hozzád könnyüléptü béke!Szólnék most ujra, merre vagy? hovátüntél e télből, mely rólad papols acélt fen szívek ellen, – ellened!A szőllőszemben alszik így a borahogy te most mibennünk rejtezel.Pattanj ki hát! egy régesrégi képkisért a dalló száju boldogokról;de jaj, tudunk-e énekelni még?Ó, … Olvass tovább
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,nekem szülőhazám itt e lángoktól öleltkis ország, messzeringó gyerekkorom világa.Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ágas remélem, testem is majd e földbe süpped el.Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepelegy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,s tudom, hogy mit jelenthet egy … Olvass tovább
Csönd ül szívemen és lomha sötét takar, halkan koccan a fagy, pattog az erdei út mentén a folyó, tükre sajogva megáll s döfködi partját. Meddig tart ez a tél? fázik a föld alatt régi, szép szeretők csontja s el is reped. Mély barlangja ölén borzas a medve, jajong, sír a kis őz is. Sírdogál a … Olvass tovább
Az olvadt hó beroskad és szertesündörög, kondérok gőzölögnek, mint bíbor sülttökök. A jégcsap egyre nyúlik, a csöppje már nehéz, egy-egy kis tócsa pattan s szelíden égrenéz. S ott fönn az égi polcon hátrább csuszott a hó, kevés beszédü lettem s ritkán vitatkozó. Ebédre várok-é, vagy talán meg is halok? lélekként szálldosom majd horzsolván éjt s … Olvass tovább