Kosztolányi Dezső – Augusztusi reggel

Kékül az ég, az éjjel haldokol, pihennek a házak még csendben alva, de már lángol,vörös az égnek alja, és égni kezd az óriás pokol. Az ember ébred- a láng sustorog – fájdalmasan liheg,kikél az ágyból, beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol, fejét paskolják a lángostorok. És nő a fényár, zúg a virradat, a tűzpokol harsog, … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Egyre közelebb

Reménytelen, ki él, az mind reménytelen, csak könnye van, teménytelen. Ezt dúdolom, egy téli éjjel dúdolom s szorítom ájult homlokom. Mit sírjak én? E vad kornak mit sírjak én? Mit jajgassak, mit írjak én? Száz év se kell, még annyi se, száz év se kell, sírunkon a szél énekel. Ki könnyet ont, bíbor vért, halvány … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Szegény anyám csak egy dalt zongorázik

Szegény anyám csak egy dalt zongorázik. Egy árva dalt. Azt veregeti folyton, és megbicsaklik elefántcsont ujja a fekete-fehér elefántcsonton. És elfelejti, próbálgatja egyre, és szállni vágy, mint vérző sas a hegyre, mert szállni tudna, szállni és röpülni, de visszahúzza újra ezer emlék. Ezt zongorázta kisleány-korában, s mikor apuskával egymást szerették. Ezt próbálgatta, amikor születtem, és … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Én félek

Én félek.           Az élettől és sötéttől, mely mindenütt kegyetlenül elér. Ha száll a nap, az ablakom alatt hullámozik az ismeretlen éj, a végtelen és ismeretlen éj, egy tenger – vészesen és feketén – csöndes sirásom benne elmerül, mint holt madár a tenger fenekén, a kisgyerek magába sír szegény. Sírok, sírok, mindíg csak egyedül, és senki … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Szeretet

Mennyi ember van, akit szeretek. Mennyi nő és férfi, akit szeretek. Rokonszenves boltileányok, kereskedősegédek, régi és hű cselédek, lapkihordók, csöndes, munkás írók, kedves tanárok, kik vesződnek a kisfiammal. Találkozunk mi olykor-olykor, meg-megállunk, szemünk összevillan, s én még maradnék tétovázva, talán hogy elmondjam ezt nekik. Mégsem beszélek, mert csak a részeg aggastyánok s pulyák fecsegnek. Ilyesmiről … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aranylik a kalácson, a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel. Fenyőszagú a lég és a sarokba ezüst tükörből bókol a … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Karácsonyi dal

(Egy barátomnak) A mi kedélyünk rég kihamvadt, fagyos, hideg az ünnepünk, lelkünkre hull a téli harmat. Jeges vidékre tévedünk, és álmodunk dicsőbb valórul, s a fergeteg táncol velünk. Agyunkba duzzadozva tódul sok új, hatalmas gondolat, de a fánkról kopott dió hull. A gyertyalángunk ellohad, füstölve pattan rajt a szikra, s kékes, kialvó lángot ad. S … Olvass tovább

Kosztolányi Dezső – Karácsonyi dal

A mi kedélyünk rég kihamvadt,fagyos, hideg az ünnepünk,lelkünkre hull a téli harmat. Jeges vidékre tévedünk,és álmodunk dicsőbb valórul,s a fergeteg táncol velünk. Agyunkba duzzadozva tódulsok új, hatalmas gondolat,de a fánkról kopott dió hull. A gyertyalángunk ellohad,füstölve pattan rajt a szikra,s kékes, kialvó lángot ad. S rásüt vonagló arcainkra. Nagyon tetszik, megosztom! Olvass hasonló verseket:

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás