Wass Albert – Láttam a halált

Láttam a halált:arca fehér volt és a szeme kék,olyan szelíden nézett,nem nézett úgy rám senki rég: Pallón haladtam át,örvényes, poklos mélységek felett,ábrándozva, mint rendesen.Éreztem egyszer:lábam alatt a pallót nem lelem! Üresbe léptem.Lent várt a mélység: fehér Halál-leány,hab-karjait kacagva tárta értem,s morajlott, zúgott szívbontó zenét. Behunytam a szemem,és szóltam nagyon halkan: úgy legyen.Elgondoltam: de furcsa is … Olvass tovább

Reviczky Gyula – Meghalt

Meghalt: Közönnyel olvasod.Meghalt: Mindennap hallhatod.Hamar mondod ki, kurta szó,Mégis szivet rázkódtató. A nyelvnek nincs búsabb szava.Ez az örök kháosz maga.A kinek szól, nem érti meg;A síri éj vak és siket. A földi lét javát-jaját,Száz örömét és száz bajátNem érzi többé sohasemA szív, ha porlik odalenn. Jöhet a nyájas kikelet,Fakaszthat miljó életet;Egész föld ünnepelheti:Szegény tatár, mindegy … Olvass tovább

Pilinszky János – Sírvers

Nem görbülhet egyetlen hajukszála,őrzöm legkisebb ráncaika kőzeteknél konokabbanaz ítéletnapig. Könnyeik szivárgó erekbenszemérmesen bujdosnak bennem,és feneketlen tavat ásnaka mindentudó hallgatásnak. Hajnalig síró szeretőkbennémul el így a szerelem,s már nem is ők karolják egymást,a halhatatlanság ölel! Egy egész örökkévalóságőrzi mindannyiuknak sorsát;rendíthetetlen, mint a kőzet,már nem is én ölelem őket. Nagyon tetszik, megosztom másokkal is!

Reményik Sándor – Ne szóljatok

Ne szóljatok, és ne mozduljatok,Fojtsátok vissza lélekzetetek…Nézzétek: fa vagyok,Reszketnek rajtam a színes levelek.Egy vékony, vékony tündér-cérnaszálon,Életen túl, innen a halálonMég tartja őket valami csoda…Pedig elmult Halottak napja is,Mi most nem hull le, nem hull le soha, Ne szóljatok, és ne mozduljatok, –Egy pillantás, egy sóhajtás elég:És lehullnak a legutolsó álmok,És meghalnak az utolsó mesék.Ne szóljatok … Olvass tovább

Reményik Sándor – Mindenki megy…

Vagy így, vagy úgy, de mindenki sietMostanában tőlem valahova –Nem volt ily kurta azelőtt a perc,S az óra ily kiszabott, mostoha.Mindenki megy és mindenki lohol,Egyik csomagol – másik haldokol.Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa:Jövevények és vándorok vagyunkÉs nincsen itt senkinek maradása. –Néha borzadok s fázom élni, lenni:Ebben a maradástalan világbanNekem is útra kellene már … Olvass tovább

Tóth Kálmán – A halál

Nem, nem az a halál, ahogy itt nevezik,Ha koporsónknak a födelét szegezik;Nem, nem az a halál, amit a léha hisz,Midőn a gyászszekér a temetőbe visz;És az sem a halál, midőn már más sirat:Öröm vagy fájdalom, bú vagy érdek miatt –Ah az, az a halál: midőn még itt vagyunk:De halva és magunk siratjuk – önmagunk! Emlékszem … Olvass tovább

Weöres Sándor – Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon áta száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,végül mind elmegyünk, a napsütés is elmaradés lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,hullott almát a kertben, vagy egy … Olvass tovább

Tompa Mihály – Sírversek

I. Sárga gyopár fedj bé; zöld rozmarin ága hajolj rám! Bús sírom hantján, nyílj ki fehér liliom! Hű mátkám! a gyopár szív-búdat; a rozmaring, édes Szűlök! az eleven kínotokat jegyzi. Én vagyok a liliom, sárnak halavány liliomja! Szűz koszorús fővel, menynek arája levék! Hü jegyesem! melytől elsáppada arcod utánam: Bánatodat híven jegyzi a sárga gyopár! … Olvass tovább

Tompa Mihály – Fejfa

Meghozta gyümölcsét Zöld ágam; az ágnak alatta, A hontalan útast Kért nyúgalom árnya fogadta, S a vész idején menekülve alám: Rá védve borúlt leveles koronám! S engem, ki tenyésztem A messze vidék örömére: A törpe halandó, Fejszét derekamra ki mére, Hogy több tavaszon ki ne hajtson az ág, Őrnek siri lakja tövébe kivág. És akinek … Olvass tovább