Itt állokjászolod felett…gőgtől kipirult arccalérkezem.Enyém a világ minden átka,Már azt sem érzem, hogyLétezem. Itt állokjászolod felett…minden évben eljövökegyszer.Hadd mondják rám a kívülállók:De hisz ez egyKegyes ember! Itt állokjászolod felett…És mégsem látlak tégedJézus.Elvakít magam fényessége…Válts meg kérlek, hogylegyen kiút! Itt állokjászolod felett…oly távolba tűnő aKegyelem.Mit lehajolva adtál nékünk,S felmutattad emberréLéteden.
álmombanalkudoztam Istennelporba írtésnem volt nálamjegyzetfüzetgalaxisokat rajzoltönmaga felmutatásáraidőt és teret ajándékozottaz anyagnakhogyélet ésélettelenegyszerreLegyenJelenálmombanalkudoztam Istennelporosak lettünk mindketten
Egyszer megérkezünk. Ködös-zúzmarás gondolatok mögül vacogó Egonk rimánkodva kérlel: forduljunk vissza, éljük meg újra, egymáshoz bújva, fénymagot nyújtva, perceket túrva, tűzként meggyújtva, gödörbe hullva, imává zúzva, Krisztusig kúszva, csak ne kelljen rálépni az utolsó útra
Ünnepet ül ma bennem az Isten, egészségemre emeli poharát. Nem jajveszékel közvetítőin keresztül, csak csendesen teszi mindennapi dolgát. Szánt, vet, és aratásra vár lelkemen, ahogy szorgalmas emberek teszik a tavaszi kesernyés illatú földeken. Majd megfakulva, de nem jajdulva betakarítja sárga kalásszá érett életem.
sikítva menekülő gondolatok után levegőt kapkodva rohansz. Reménytelen kegyetlenséggel szakítod ki valóságod horizontján nevetve integető Szentséget. Hogy a lelked barázdáiért felelős Egod önmagát megtagadó Éned isteninek született transzmutációja lehessen!
Kétezer éves történetben a világunknak sorsa él,Kétezer éve az emberiség vágyódva csak remél.Arra vár, hogy újra megtalálhatja önmagában Őt,A világunkban feltörekvő, igazságos Megmentőt! Adventus Domini, Adventus Domini… Töröljük le, amit az élet nevetve reánk rakott,Csak egy maradjon, az Isten-ösztön, mit a Fiú adott.Ki sötétségben született, de a Fényt kínálja nekünkCsak bársony szívvel tehetjük meg, hogy … Olvass tovább
szívem úgy várja, lelkem kitárva, jöjj és öleld meg az édesanyád lelke úgy érzi, könnyéből vérzi, csak ejtsd ki e szót: óh, édesanyám! adj neki csókot, üde friss bókot, nevetve kövesd a lába nyomát, hallgass szavára, szíve hangjára, mert életénél is jobban imád!
lágyan kopogtat a szeretet az ajtódon csendben ácsorog az ünnepi asztal felett fenyőfa illatba pácolt ünnepi mosoly mögött reá emeled-e tekinteted? lágyan kopogtat a szeretet az ajtódon fénnyel kínálja hidegtől tépett szíved fahéj ízű félelmed iránytűként használva keresi-e pislákoló lelked? lágyan kopogtat a szeretet az ajtódon szenteste hozd el az öröklét forrását adjon erőt hűséged … Olvass tovább
ha érezni akarodmily boldogság élnivirág illatba fogózvafelhőkönhenyélnitűzben tisztulvade soha el nemégniegyenes gerinccela szemébenéznia harag töviseitbőr alólkivésnineheztelés gúnyájáta padlóraledobniha úgy érzed jogod vanszabadnaklennedelső lépésben kérlekönmagadnakbocsáss meg…!
szeretnék frissen mosott ruhaként lelkeden száradni hitben ázó szenvedéllyel véredben áradni szeretnék álmaidban őrködve várni az ébredést imádsággá simítani benned a kétkedést szeretnék hű dallamként meghalni húrjaid mezején feledve létezésemnek hatalmas erejét szeretnék képzeleted árnyából kijutni a fényre szavaidban melegedni s elrakni a télre