Kerényi Frigyes – Karácson estvéjén

Örömvirág volt a karácsonestve!
Hogyan leszedték tünde bársonyát –
Piros napoknak halvány unokája,
A múltból olvad játszi fény reád.
Oly tiszta volt a föld, oly jó az ég,
Oly boldog én, midőn gyermek valék!

Középen szent fa, tarkán ékesítve
És gazdagon, hogy meghajolt az ág –
Miért is égett annyi mécs körűle,
Nem volt-e arczimon elég világ?
Elég világ anyám könyűs szemén,
Ha eltekintett boldog gyermekén?

És reggelenként nyúlva nyult a kéz
És volt a napnak bája alkonyig;
De a mohón szakasztó kéz alatt,
A szent fa szépen elvirágozik.
Suhant az év s midőn alunni ment:
A kedves szent fa újra megjelent.

Azóta csendes gyermekéletemnek
Bűvös meséje régen megszakadt:
Jó angyalom a kis fenyő helyébe,
Szent fául hozta ifjúságomat.
Hogy eltekintsen újra gyermekén –
Anyám után hiába néztem én.

Az új fa dús, az új fa oly sugáros!
Reménylevél takarja ágait;
Kicsillogott a szerelem virága;
Túlföldi fényben tündökölt a hit.
Mért hozta, lelkemet zilálni szét,
A kétkedés csapongó vesszejét?

Mért jő az élet a komoly valónak
Izmos kezével rázni ágait?
Hogy róla minden, minden elszakadjon,
Mi földi szárnyon égbe vitt!
És hogyha ennek kincse szertehull:
Számomra többé szent fa nem virul!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás