Haraszti Sándor – Bűnvallás

51. zsoltár

Vétkeztem ellened gondolatban, tettben…
Mégis a te Lelked nem hagyott el engem!

El-elfelejtkeztem szent akaratodról,
Sötét éjjeleken őrző két karodról.

Megszomorítottam jóságos szívedet,
Megtagadtam gyáván szentséges nevedet.

Gondtalan ott ültem csúfolók székében,
Én is elvegyültem azok beszédében.

Bizonyságot Rólad tenni nem is mertem,
Mert képmutatónak kellett volna lennem.

Mert, hogy is beszéljem halálod azoknak,
Akik életemben, s hitemben csalódtak.

Vétkeztem ellened viselkedésemben,
Nagy szeretetedet meg nem érdemeltem.

A jóra is bennem meg volt az akarat,
De ha kellett tennem csak jószándék maradt.

Bár meg is érdemlem sújtó ostorodat,
Mégis arra kérem irgalmas arcodat:

Ne hagyjon el, kérlek, a Te Lelked mégse,
Ellenségeimnek kárörvendésére.

Bűnömet megvallom mind, kivétel nélkül,
Mert lenne-e vajon bocsánat e nélkül.

Töredelmes szívem áldozom Tenéked,
Bűnbánólag, híven égni fog ez Érted.

Tudom, hogy Te mégis szeretni fogsz engem
Fogadd el hát így is, fogadd el a lelkem!